Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Már több mint ezren jelentkeztek határvadásznak

2016.09.27

Már több mint ezren jelentkeztek határvadásznak a rendőrség szeptember elején indult toborzásán - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

 

hatarvadasz.jpg


Kontrát Károly elmondta, a rendőrség folyamatosan toborozza a határvadászokat, és igen nagy az érdeklődés a képzés iránt: eddig 4515-en érdeklődtek és 1077-en már jelentkeztek is a képzésre, átlagéletkoruk 28 év.
Hozzátette: a rendőrség továbbra is várja olyan 18 és 55 év közötti, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezését, akiknek magyarországi állandó lakóhelyük és érettségijük van, és szívesen részt vennének a határ védelmében.  
Az államtitkár elmondta, a rendőrség folytatja a toborzást a Facebookon, a Twitteren, de lehet érdeklődni telefonon is. Ezen a héten Békéscsabán, Győrben, Budapesten, Tökölön, Balatonalmádiban és Nagyrédén toboroznak a rendőrök.
 Megjegyezte: a felvételi eljárás első szakaszában fizikai és pszichológiai felméréseken esnek át a jelentkezők, de része a felvételinek egy pályaalkalmassági elbeszélgetés, valamint a kifogástalan életvitel ellenőrzése is.
Az államtitkár jelezte: a felvettek az első két hónapban a rendvédelmi alapismereteket sajátítják el, ebben az időszakban bruttó 150 ezer forintot kereshetnek, utána pedig négy hónapos őr- és járőrtársi képzésen vesznek részt, erre az időszakra már bruttó 220 ezer forintos illetmény jár nekik, emellett kaphatnak nyelvvizsga-, éjszakai és készenléti pótlékot, a túlóraszolgálatért külön juttatást, valamint évi 200 ezer forintos cafeteriát, lakhatási támogatást, ruhapénzt, utazási kedvezményt és kedvezményes mobiltarifát.
Kontrát Károly az MTI-nek arra a kérdésére, tartható-e az országos rendőrfőkapitány által korábban vázolt ütemterv, amely szerint az első képzések már novemberben elindulnak, azt mondta, a rendőrség megteremtette annak feltételeit, hogy elindulhassanak az első képzések. MTI

 


loading...