Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Januártól az összes jármű súlyát megmérik a sztrádán

2016.10.15

A jövő év elejétől a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat 89 pontján méri a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. az áthaladó gépkocsik súlyát.
A mérőhelyek a mostani kamerás fix portáloknál lesznek a mérőegységeket az útburkolatba építik be. Az újabb ellenőrzési módszertől többek között az utak további romlását is meg kívánják akadályozni.

 

tulsulyos-kamion.jpg

(Tavaly januárban egy 62 tonnás kamiont kapcsoltak le Zalában)

 

Korábban a járművek tömegét csak néhány ellenőrzőponton tudták mérni, például Zalában a kitereléses mérést az M7-es autópálya zalakomári szakaszán végzik.
A sztrádák burkolatába építendő mérőműszerek beszerzése és telepítése mintegy 20 milliárdba kerül, a tendert az i-Cell Mobilsoft Zrt. és a Reaszfalt Kft. alkotta konzorcium nyerte el.
Az úgynevezett tengelysúlymérési előszűrő rendszer a gyorsforgalmi úthálózaton a jövő év elejétől már élesben működik. A tesztüzem 2017 január elsejétől indul, az áthaladó járművek képe és rendszáma alapján a rendszer képes megállapítani, mennyi az adott gépkocsi megengedett súlya, és ezt veti össze a mért adattal. Ha megállapítják a túlsúlyt, a gépjárművek üzemeltetői bírságot kapnak. Az intézkedés arra is irányul, hogy az utakat rongáló kamionok ne a közúthálózatot, hanem például a vasútit használják. (Forrás: ITT)

 


loading...