Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Egyre több a patkány Budapesten

2016.08.11

Egyre több a patkány Budapesten, a Magyar Idők csütörtöki számában azt írta, többen jelezték, hogy már nappali órákban is találkoznak patkányokkal az Erzsébet tér és a Deák tér füves területein is. A fővárosi önkormányzat a lapot arról tájékoztatta, hogy a patkányirtás folyamatos, a rágcsálók jelenléte nem jelent közegészségügyi veszélyt.

 

patkanytetem-nebih-ellenorzes.jpg

(Fotó: archív)

 

Papp György, a patkányirtást végző Bábolna Bio Kártevőirtó és Szolgáltató Kft. patkányirtási részlegének vezetője a lapnak azt mondta, náluk nem jelezték a szokásosnál többen a rágcsálók jelenlétét, a Belvárosban észlelt problémát azonban ők is ismerik és együttműködnek az V. kerületi önkormányzattal a helyzet megoldása érdekében.
A szakember elmondta még, hogy a patkányok szaporodási ciklusa rendkívül gyors: 3 hónapos korukban ivarérettek, a 21 napos vemhesség végén pedig 6-10 utódot is a világra hoznak.
Egy 525 négyzetkilométeres városban mindig lesznek olyan elhanyagolt területek, amelyek ideális feltételeket biztosítanak a szaporodáshoz - tette hozzá. A problémát leginkább az okozza, hogy gyakorlatilag folyamatosan piknikeznek a tereken az emberek, és nagyon sok a szemét, az ételmaradék.
A cég azokon a helyeken, ahol a korábbi években különösen sok patkányról érkezett bejelentés, speciális, a nedvességnek ellenálló irtószert helyez ki. Ilyen helyek például a csatornarendszer tisztítóaknái, valamint minden szabad víznyelő. Emellett rendelet írja elő, hogy többek között az iskolák, piacok, pályaudvarok, kórházak, éttermek, vágóhidak tulajdonosai is évente legalább kétszer kötelesek rágcsálóirtást végeztetni. MTI

 


loading...