Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Diákok ezrei kockáztatják meg a kicsapást idén

2016.10.10

Megkezdődött az új tanév, és ezzel a beadandó dolgozatok szezonja a diákoknak. Az összeollózott dolgozatok beadói számára azonban nagyobb a kicsapás veszélye, mint valaha, a tanárok ugyanis szerte az országban magyar nyelven is működő plágiumkereső rendszereket kezdenek használni. Ezen programok a nem (vagy helytelenül) lehivatkozott idézeteket hivatottak felfedezni a különféle szövegekben, így hát elengedhetetlen, hogy a magyar diákok is tisztában legyen azzal, mire kell odafigyelni a problémák elkerülése végett.

 

diploma.jpg

 

Általános vélemény, hogy Európában mindenki tisztában van a plágium fogalmával, ez azonban nem igaz. A legfőbb gond a tanulók jól informáltságának hiánya: tanulmányok bizonyítják, hogy többségük nem érti, hogyan működik a plágium a gyakorlatban. Vannak, akik mindenféle forrásfeltüntetés nélkül átmásolnak részleteket más dolgozatokból. Mások ugyan lehivatkozzák, de azzal már nincsenek tisztában, hogy csak kis mennyiségű idézet átemelése engedélyezett. Olyanra is akad példa, hogy diákok a saját korábbi dolgozataikat használják fel az újabb beadandók alapjaként - noha saját maguk plagizálására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint "rendes" esetben.

Arturas Vinckevicious, a plag.hu plágiumvadász képviselője szerint idén ősztől minden tanár számára elérhető plágiumkereső rendszerük. "Noha a magyar jogszabályok megfelelőek, a gyakorlatban szinte képtelenség volt felfedezni a plagizálást a dolgozatokban" - mondja A. Vinckevicious. - "Most azonban már lehetséges, így mindenkinek nagy gondot kell fektetnie arra, hogy újratanulja a tudományos életre vonatkozó etikát."

Sajnálatos, és talán még meglepőbb tény, hogy sokszor még a tanárok sem rendelkeznek elég ismerettel a plágiumot illetően. Ez azzal jár, hogy nem tudják rendesen felkészíteni a tanulókat. Valószínűsíthető, hogy a téma nagysága felelős ezért, hiszen sok szabály korlátozza, milyen módon és mennyiségben lehet szabályosan idézni. A felsőoktatási közösség tagjainak el kell sajátítaniuk ezeket az ismereteket ahhoz, hogy korrekt dolgozatok készülhessenek.

Nemcsak szándékos plagizálásról beszélhetünk tehát, hanem a megfelelő ismeretek hiányában elkövetett szellemi tolvajlásról is. Ám ahogy az elv is kimondja: "A szabályok nem ismerete nem mentesít a felelősség alól."

A fentiek miatt jelentenek nagy segítséget a jó plágiumvadászok, melyek nem csupán a hagyományos plagizálást veszik észre. A plag.hu például a korrekt módon lehivatkozott idézeteket is észleli, melyeket zöld kiemeléssel jelez. Ha egy diák egy másik szakdolgozatból emel ki részleteket, a rendszer akkor is jelzi a problémát, ha az eredeti dolgozat írója mindenhol feltüntette a forrásokat. És míg egy ember esetleg nehezen figyelne fel átfogalmazott idézetekre, a plag.hu számára ez sem jelent akadályt.

"Mindkét félnek azon kell lennie, hogy fény derüljön a dolgozatokban lévő plagizálásokra… a tanároknak és a diákoknak is" - mondja A. Vinckevicious. - "Minden tudományos kutatás azt támasztja alá, hogy ha a tanárnak hozzáférése van valamilyen plágiumkereső rendszerhez, már ennek puszta ténye is elég ahhoz, hogy jelentősen lecsökkentse a plagizálásra való hajlandóságot. Bízunk benne, hogy Magyarországon is mindenki olyan nagy gondot fog fordítani a plágium kérdésére, mint az EU többi országában teszik." MTI-OTS

 


loading...