Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Védőréteggel vonják be a letenyei könyvtár tetejét

2016.09.11

letenye-konyvtar-felujitas.jpg

 

Az 1993-ban átadott letenyei könyvtár fazsindelyes teteje 1998-ban, 2004-ben és 2009-ben került speciális anyaggal lekezelve, így már ideje volt egy újabb beavatkozásnak - tudtuk meg Dömők Józseftől a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójától. A tisztítást követően az előírt technológiával kerül lekezelésre a város egyik szimbólumának tartott bibliotéka tetőszerkezete. Az 1-2 hetes száradás után kerül fel az új védőréteg a tetőre, de a beltéri tartóoszlopok is új bevonatot kapnak, a renoválás 8-10 évig védettséget ad az épületnek, melynek földszinti ajtajai, küszöbei egy másik vállalkozó által felújításra kerülnek - mondta Dömők József.
Farkas Szilárd polgármester elmondta, a város idei költségvetéséből 10 millió forintot terveztek be a régóta karbantartásra szoruló városi könyvtár fa- és tetőszerkezetének renoválására. A teljes egészében saját forrásból megvalósuló beruházásnak köszönhetően az új védőréteg beleivódik (impregnálódik) a 23 éves építmény fa szerkezetébe, azt a felvitt anyag az időjárási viszonyok és a kártevők ellen fogja megvédeni. Az alpinista módszerrel végzett karbantartás a szerződés szerint október vége felé fejeződik be - hallottuk a letenyei polgármestertől.

 

 


loading...