Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Szent Flóriánra emlékeztek Letenyén

2015.05.03

Az 1887-ben alapított letenyei Körzeti Tűzoltó Egyesület (Letenye ÖTE)  vasárnap tartotta Flórián napi ünnepségét.

A program a Flórián téren Szent Flórián szobránál vette kezdetét, ahol a 94 tagú Letenye ÖTE tagságán túl jelen voltak a hodosani (Horvátország) csentei, lendvai (Szlovénia) önkéntes lánglovagok. Az ünnepet megtisztelte jelenlétével a másik letenyei tűzoltó egyesület a Dunántúli St. Flórián Olimpiai Sport és Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó Egyesület (DOHÖTE) és a Becsehelyi ÖTE szép számú tagsága, valamint a kistolmácsi önkéntesek.  Jelen volt Farkas Szilárd letenyei és Birkás Zoltán kistolmácsi polgármester és Cselényi Attila a Letenyei Katasztrófavédelmi Őrs parancsnoka is.

 

letenye-florian-nap-1.jpg


Kovács Tibor a Letenye ÖTE elnöke beszédében többek között szólt arról, a mai nap lehetőséget ad arra, hogy elismerésüket fejezzék ki mindazon bajtársak részére, akik önzetlen módon jelenleg is ellátják az önkéntes tűzoltói feladatokat, amelynek során akár saját életüket kockáztatva próbálnak mások baján segíteni. Ezt a segítséget az önkéntesek nem kényszerből, nem törvényi rendelkezésből teszik, hanem azért, mert úgy gondolják, másokon segíteni a legnagyszerűbb emberi érzések egyike - fogalmazott a kisváros önkéntes lánglovagjainak elnöke.

 

letenye-florian-nap-2.jpg


Az elnök szavai után koszorút helyeztek el a védőszent-vértanú szobránál, majd egyperces néma csenddel emlékeztek meg a szolgálatteljesítés közben elhunyt hivatásos és önkéntes tűzoltókról. Ez után a kisváros főutcáján, a Kossuth utcán haladt végig a tűzoltó menet a templomig, ahol az ünnepi szentmisét Farkas Károly plébános celebrálta.
Ezt követően a program a letenyei strandfürdő parkolójában folytatódott, ahol hat új letenyei önkéntes tűzoltó tett esküt. A letenyei Flórián nap további részében tűzoltási gyakorlatot is láthattak az érdeklődők.

 


loading...