Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Sikeres évet zárt, jó úton halad a letenyei ÉKKÖV Kft.

2015.02.27

Letenyén egyetlen önkormányzati tulajdonú cég van, az Építőipari Kereskedelmi Közszolgáltató Kft. (ÉKKÖV Kft). A 24 dolgozónak megélhetést biztosító cég ügyvezetője 2012 áprilisától Kustor Ferenc. Vele beszélgettünk a múltról és a jövőről.

 

letenye-boldog-buzad-kilato.jpg

 

- Amikor a cég vezetését átvettem, meglehetősen lehangoló állapotok uralkodtak itt - kezdte az ügyvezető. Többek között üres volt a kassza, a kft ingatlanjain banki jelzáloghitelek voltak, amiről az önkormányzat is csak később értesült, sőt annak idején a vállalat átalakítása, megszüntetése is szóba került. Egy bizonyos érdekcsoport a bezárás mellett foglalt állást, a másik pedig a munkahelyek megtartása mellett tette le a voksát.

 

 

- De sikerült életben maradni, sőt tavaly már jelentős nyereséggel is zárt a cég.

 

- A sok munka meghozta gyümölcsét, a cég megmaradt és a korábbi években elért árbevételét tavaly már duplájára tudta növelni. A hitelt sikerült visszafizetni, a jelzálogot törölték. Jó minőségben, határidőre elkészült munkáinkkal elismerést és kiváló referenciákat  szereztünk.

 

- Melyek voltak azok a projektek amelyek a cég fennmaradását segítették?

 

- Csak néhányat sorolnék fel, amelyekkel sikerült kilábalnunk a bajból. Hulladékgyűjtő fémkonténereket javítottunk a Zala Depo-nak, a Zalaerdő Zrt. megbízásából  erdei iskolát építettünk,  szolgálati lakásokat újítottunk fel,, a Naste Bau Kft. Letenye Petőfi utca hídépítési  munkáival bízott meg, a Bauterc-Prizma Kft. Petrivente Kultúrház felújítását rendelte meg,   a Magyarországi Piarista Rend megbízásából mintegy 50 milliós munkát végeztünk el a Nagykanizsai Piarista Általános Iskola és Gimnáziumban. Az 5 hónapig tartó munka átadása az idei év elején történt meg, amely során a tartományfőnök és a projektvezető is köszönetét fejezte ki a pontos és jó munkáért. Megelégedettségüknek köszönhetően várhatunk tőlük egy újabb, közel 10 milliós nagyságrendű megrendelést.

 

nagykanizsa-piarista.jpg

(A nagykanizsai piaristáknál elismerték a letenyei cég munkáját)

 

- Ezek szerint  az irány jó?

 

- Hát igen. Két évbe telt, amíg az önkormányzattal és dolgozóinkkal közösen szinte a nulláról építettük fel újra a céget. Mára elmondható, hogy sikeresek lettünk, a dolgozóink munkához való hozzáállása, szakértelme is jó. Így a korábbi évektől eltérően a tavalyi év végén már újra jutalommal tudtuk megköszönni munkájukat.

 

- Melyek voltak a legfőbb beruházásai a cégnek?

 

- Egy mai kornak megfelelő temetkezési bemutató termet alakítottunk ki, új halottszállító autót vásároltunk, sikerült egy 7 személyes kisteherautót is beszereznünk. Az ÉKKÖV épületeit, szolgáltató helyiségeit felújítottuk, hőszigeteltük, amelynek köszönhetően a fűtési költség 30 százalékkal  csökkent.

 


- Az idei évre vonatkozóan milyen megrendelései vannak a Kft.-nek?

 

A zajki hegyen lévő Boldog Buzád torony kivitelezését az idén kezdtük el, amely nettó 33 millióból készül el és igazán barátságos helyszíne lesz a helyi borturizmusnak, egyben közösségi helyként is fog funkcionálni. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségéhez tartozó muraszemenyei gondozóháznál javítási, tető felújítási munkálatait végezzük el, ez nettó 3,5 milliós munka lesz. A Happy Bike Kft megbízásából Pápa és környéke projektjéhez hirdetőtáblákat gyártunk, ez egy 1,5 milliós megbízás. A lispeszentadorjáni Skanzen Értékvédő, Hagyományőrző Egyesület megbízásából közel 9 milliós munka vár ránk. Itt bemutató melléképületet, fedett, nyitott színt alakítunk ki. Ugyanakkor a letenyei Egészségügyi Központ átalakítási munkálataiba is sikerült bekapcsolódnunk. Emellett várjuk a további megrendeléseket - mondta végezetül Kustor Ferenc a letenyei ÉKKÖV ügyvezető igazgatója.

(Az ÉKKÖV honlapja ITT TALÁLHATÓ)

 


loading...