Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Rendbe tették a volt letenyei és zalai szeméttelepeket

2016.02.17

Két ütemben Zala megye 9 volt hulladéklerakójának (Esztergályhorváti, Lakhegy, Lenti, Letenye, Lickóvadamos, Nagykanizsa, Vonyarcvashegy, Zalaapáti, Zalaszentmihály) rekultivációja történt meg tavaly év végéig - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Bali József a ZALAISPA NZRT. vezérigazgatója és Farkas Szilárd letenyei polgármester január 8-án közösen tartott Letenyén.

 

letenye-hulladeklerako.jpg

(A felszámolt letenyei szeméttelep)

 

Úniós pályázati forrásból és a magyar állam finanszírozásával  tavaly év végéig 135 korábbi szeméttelepet sikerült rendbe rakni, a zalaiakon kívül megoldották a vasvári és a nagysimonyi telepek rekultivációját is. A ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás, a 2008-2009 évben rekultivált 135 db korábbi hulladéklerakó közül 11 esetében második ütemű rekultiválást végzett. A összességében mintegy 1,9 milliárdba kerülő munkálatokat jelentős részben zalai cégek végezték el, ami nagy eredmény. 2008 és 2015 között  a 11 hulladéklerakó második ütemének rekultiválását 9 cég végezte el úgy, hogy megbontották az első ütem fedőrétegét, elvégezték a további szigetelést.

 

zalaispa-bali-jozsef.jpg

(Farkas Szilárd letenyei polgármester és Bali József a Zalaispa vezérigazgatója)

 

Úgynevezett "szigetelő sapkákat" is kaptak a depók, ez a későbbiekben megakadályozza, hogy a csapadék a talajvízbe további szennyező elemeket oldjon be. Ezek után a depók humusszal fedett talajréteget kaptak, azokat befüvesítették, hogy az így kialakult dombszerű képződmény illeszkedjen a tájba. Minden területen ellenőrző kutakat építettek és megoldották a gáz elvezetését is. A rekultivált lerakókat 10-15 évig folyamatosan ellenőrzik - hallottuk Bali Józseftől.
Letenyén 2008 óta nem üzemel a Béc utca környékén lévő városi szeméttelep - mondta Farkas Szilárd polgármester. A településen négy szelektív hulladéksziget működik, a heti hulladékszállításon túl a kiosztott zsákokba otthon gyűjtött papír, fém és műanyag hulladékot a házaktól szállítja el a szolgáltató.

 


loading...