Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Mozdulj Letenye másodszor

2016.10.09

A Letenyei Hóvirág Óvoda Mozdulj Letenye címmel immár második alkalommal szervezte meg szombaton a jótékonysági futóversenyt és kerékpártúrát. A kerékpártúra útvonala Letenye-Tótszerdahely-Tótszentmárton-Becsehely-Letenye míg a futóké 5 és 7 kilométeres szakasz, utóbbi a Becsehely tábláig tartott. Mindenki az óvodától startolt, a kicsiknek, a Mini Manóknak és szüleiknek, külön rövidebb távot kellett megtenniük. A megmérettetésre több mint háromszázan jelentkeztek, akik nem jöttek el, ők is kifizették a nevezési díjakat. A jótékonysági rendezvényen a letenyei és környékbeli gyerekeken, szülőkön túl jelen voltak a nagykanizsai Teker Egyesület és a Kanizsai Futóklub tagjai és a Letenye SE focistái is.

 

mozdulj-letenye-2016.jpg

(A díjazottak valamint a hátsó sorban jobbról az első Cseresnyés Péter államtitkár, mellette Farkas Szilárd polgármester)

 

A kerékpárosok közül a női kategóriát Sólyom Emese (Nagykanizsa), a férfit Sólyom Zoltán (Nagykanizsa), a gyermek kategóriát Gyergyák Sára (Letenye) nyerte. A Mini Manók között első lett Marton Klaudia (Letenye). Az 5 kilométeres távon férfi kategóriában első lett Kolonics Tamás (Nagykanizsa), a nőiben Balogh Istvánné (Letenye). 7 kilométeren a hölgyek között elsők lettek: Molnár Enikő, Molnár Noémi és Pfeiffer Réka (mindenki Letenye), akik együtt futottak be a célba.  A férfiak legjobbja ezen a távon Rudolf Tamás (Becsehely) az idei 100 kilométeres maratoni és a 24 órás hazai futás bajnoka lett. Az aranyérmeket Cseresnyés Péter államtitkár, a választókerület országgyűlési képviselője, az ezüstérmeket Farkas Szilárd letenyei polgármester, a bronzérmeket Friman Jánosné óvodavezető adta át. A nevezési díjak összegét az óvoda karácsonyi játékeszközeinek megvásárlására fordítják. A rendezvényt támogatták: Letenyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Tutika ABC Letenye, Farkas Tiborné vállalkozó Letenye, Gyergyák Zoltán önkormányzati képviselő Letenye.

(Videó: A Mini Manók az ovis jótékonysági napon.)

 

 


loading...