Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.03.16

Megnyerte a Kárpát-medencei országos versmondó versenyt a letenyei Horváth Bendegúz

Első helyen végzett a Hazafias költészet a magyar irodalomban címmel 24. alkalommal megrendezett Kárpát-medencei országos versmondó versenyen Horváth Bendegúz, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium diákja, aki a zsűri döntése alapján kiemelkedő előadó-művészetéért a Vörösmarty-emlékplakettet is átvette, s a nagyközönség előtt ismét előadta Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét az Újpesti Városháza dísztermében.

letenye-horvath-bendeguz-2019.jpg

(Bendegúz a Csak egy éjszakára című verset a letenyei március 15-i ünnepségen is elszavalta)

A fővárosi XVIII. kerületi Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat és a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium által szervezett és az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége által is támogatott budapesti találkozón március 12-én a versenyzők 4 korcsoportban (6-12. évfolyam) mérték össze tudásukat egy-egy szabadon választott verssel a megadott témában.
A rendezvényt Ughy Attila polgármester nyitotta meg, majd Pásztor Józsefné intézményvezető a szervező Vörösmarty iskola nevében köszöntötte az egybegyűlteket.

letenye-horvath-bendeguz-2019-2.png

(Bendegúz a Kárpát-medencei országos versmondó versenyen)

A díjkiosztón a zsűrielnökök - Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, tanár, érdemes művész, Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, Kocsis Gergely Jászai Mari-díjas színművész, Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas és EMeRTon-díjas színművész, énekes és Dr. Sántha Gábor Lant és Toll díjas újságíró, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének elnöke - értékelték a produkciókat - értesültünk Horváthné Vlasics Zsuzsannától, Bendegúz édesanyjától, a Letenyei Andrássy Gyula Általános iskola igazgatóhelyettesétől. Gratulálunk!

 



loading...