Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kultúra generációkon át a letenyei Kolpingban

2017.07.18

A letenyei Kolping Idősek Ápoló- Gondozó Otthona több sikeres pályázat megvalósítása után az idei évben támogatást nyert az „Együtt egymásért - társadalmi szerepvállalás erősítése Letenyén” című, EFOP-1.3.5-16-2016-00679 kódszámú programjának megvalósításához.

 

letenye-kolping-otthon-udvar.jpg

 

A Kolping Idősek Ápoló- Gondozó Otthona kiemelt célja, hogy a településlakókat arra ösztönözze, hogy használják ki a kisközösségben, mint értékteremtő erőben rejlő lehetőségeket és ráébressze őket arra, hogy képesek a szűkebb lakókörnyezetük mindennapjainak formálásra és felelősek is azért.

Az Otthon minél több eszközzel szeretné felkelteni a lakosok érdeklődését, és megteremteni az önkéntesség irányába tanúsított nyitottságukat. Az intézményben 2017. július 19-én 13 órától kerül megszervezésre a „Kultúra generációkon át” elnevezésű rendezvény a szociális ellátásban részesülők segítése és motiválása, az önkéntes munka fontosságának hangsúlyozása, valamint a generációk közötti összefogás és felelősségérzet erősítése érdekében.

A program keretében az intézmény egyik klubtagja mutatja be új könyvét, valamint a fiatalok és az idősek egyaránt megosztják ötleteiket az önkéntességről, beszámolnak a közösségi szerepvállalás területén megvalósított tevékenységükről. Az idősek és a fiatalok is átadják saját tapasztalatikat, tudásukat kulturális témában. A Klub tagjai pedig felolvasást tartanak a szerző könyvéből.

 



loading...