Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Indul az M70-es 2x2 sávosra bővítése

2017.05.11

Úgy értesültünk, hogy a Letenye mellett lévő M70-es gyorsforgalmi út 2x2 sávosra való átalakításának munkálatai hamarosan kezdődnek.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a régészeti próbafeltárásokkal a szakemberek végeztek.

Az M7-es autóútból - gyorsforgalmi útnak is nevezik - autópálya lesz, a kétszer két sávos bővítéshez a környezetvédelmi és építési engedélyek készen vannak.

Az első földmunkák a tavaszi kezdéshez képest kis csúszással,  várhatóan június-júliusban kezdőnek meg. Az M7-es autópályát Szlovéniával összekötő autóút négysávosítása uniós forrásból történik meg mintegy 10 kilométeren.

 

m70-autopalya.jpg

 

Az M70-es autóút Letenyénél, a horvát határnál ágazik le az M7-es autópályáról, és a határ mentén vezet a szlovén-magyar határnál fekvő Tornyiszentmiklósig.
A 21 kilométeres autóút egyes szakaszai már most is négysávosak, a kiírás szerint a beruházásban a kétszer egy sáv kétszer két sávra bővül a jobb pályán a 3+760-as és a 9+195-ös, valamint a 11+850-es és a 16+510-es számú kilométerszelvények között.

A beruházás ezentúl tartalmazza a a 9+195-ös és a 11+850-es szelvény közötti szakasz burkolatának megerősítését.

A kivitelező további feladatai:

    - Árvízvédelmi gátszakasz építése a Mura-folyón, valamint töltésépítés.
    - A csörnyeföldi pihenőhely és a tornyiszentmiklósi pihenőhely útfelújítási munkái.
    - Öt felüljáró és négy csőhíd megépítése.
    - Továbbá a tornyiszentmiklósi csomópontnál útépítési munkák - olvasható a magyarépítők.hu oldalo
n.

 


loading...