Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Huszonnyolc menekültet zsúfolt be a kisteherautójába Letenyénél

2015.02.25

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói embercsempészéssel gyanúsítanak egy 34 éves tunéziai állampolgárságú férfit, aki ismerőse svájci felségjelzésű járművében 28 embert akart átcsempészni a magyar határon.


A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. február 23-án (hétfőn) 0 óra 35 perckor a letenyei járőrök igazoltattak egy 34 éves tunéziai állampolgárságú férfit svájci rendszámú Peugeot Boxer típusú kisteherautójával a 7538-as úton, Letenye külterületén. A zalai rendőrök a járműben huszonnyolc afgán állampolgárt találtak, akik nem rendelkeztek az államhatár átlépéséhez szükséges okmányokkal.

 

letenye-embercsempeszet-1.jpg

 

letenye-embercsempeszet-2.jpg

 

A tunéziai férfit a rendőrök előállították, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. A furgon vezetője azt mondta a rendőröknek, hogy étteremnyitási céllal érkezett Magyarországra. Arra viszont nem tudott válaszolni, hogyan került kapcsolatba azzal az arab férfival, aki „kiközvetítette” neki azokat a menekülteket, akiket a határon át kellett volna vinnie. Állítása szerint a fuvarért pénzt nem kapott.


Amikor a rendőrök megállították a tehergépjárművet, és kinyitották annak ajtaját akkor azt látták, hogy a huszonnyolc afgán menekült embertelen körülmények között utazott, voltak akik egymáson feküdtek. A tanúkihallgatásukon az „utasok” azt is elmondták a rendőröknek, hogy nem kaptak sem enni, sem inni, és arra sem volt lehetőségük, hogy a szükségleteiket elvégezzék.


A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a tunéziai állampolgárságú, svájci lakos ellen. A megyeszékhelyi nyomozók kezdeményezték a külföldi férfi előzetes letartóztatását - közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

 


loading...