Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Fiatalok világnapja Letenyén - Videóval

2016.08.26

Augusztus 13-án (szombaton) Letenye Város Önkormányzata és a Letenyéért Közéleti Egyesület (LKE) Fiatalok világnapja című közös rendezvényét szervezték meg a Letenyei Termálfürdő területén. Farkas Szilárd polgármester megnyító beszédében többek között szólt arról, a fiatalok szerepét szükséges hangsúlyozni a társadalomban és a városban egyaránt, közéletbe való bevonásuk rendkívül fontos.
Ez a nyárvégi program a fiataljainkra kívánta ráirányítani a figyelmet, számukra szerettünk volna egy vidám, emlékezetes délutánt, estét szerezni, hogy jól érezzék magukat városunkban - mondta a Letenye Médiának Ráczné Lánczok Zsuzsanna az LKE elnöke.

 

letenye-fiatalok-vilagnapja-2016.jpg


Soós Ferenc többszörös életmentő egy bátor kislány segítségével vízi életmentési bemutatót tartott az úszómedencében. A többször megismételt mentést követően minden szükséges tudnivalót átadott a jelenlévőknek.
A fiatalokat, gyerekeket számos szépészeti szolgáltatás, mesterkozmetikus, Oriflame termékek kipróbálási lehetősége, arcfestés és frissítő masszázs is várta. A gyerekekre is gondolva Lengyák Pista bácsi vezette az Ollóvágta című kreatív kézműves foglakozást. Az LKE tagjai vízi és szárazföldi ügyességi játékokkal is készültek, melyek gyerekek, fiatalok és a felnőttek körében egyaránt nagy sikert arattak. Az egyik legnépszerűbb versenyszám a vattacukor evő verseny volt. A rendezvényen résztvevők Horváthné Szirmai Szilvia LKE alelnök vezetésével fergeteges divatbemutatót láthattak letenyei fiatalok közreműködésével, helyi divatárusok és az esküvői ruha kölcsönző kínálatát bemutatva. A délután során tetkó szépségversenyre is sor került. A program csúcspontjaként villámcsődület jött létre, Muik Dávid tánctanár vezetésével egy koreográfiát tanulhattak meg a bátor fiatalok meg a korosabbak is. A fürdőmedencék ezen a napon 21 óráig voltak nyitva ugyanis a napot Éjszakai fürdőparti zárta. A videót a Letenyéért Közéleti Egyesület fotóiból készítettük.

 

 



loading...