Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.12.12

Együtt egymásért - társadalmi szerepvállalás erősítése Letenyén című EFOP-1.3.5-16-2016-00679 kódszámú projekt

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A letenyei Kolping Idősek Ápoló- Gondozó Otthona több sikeres pályázat megvalósítása után 2017-ben támogatást nyert az „Együtt egymásért - társadalmi szerepvállalás erősítése Letenyén” című, EFOP-1.3.5-16-2016-00679 kódszámú programjának megvalósításához.
A Kolping Idősek Ápoló- Gondozó Otthona kiemelt célja, hogy a településlakókat arra ösztönözze, hogy használják ki a kisközösségben, mint értékteremtő erőben rejlő lehetőségeket és ráébressze őket arra, hogy képesek a szűkebb lakókörnyezetük mindennapjainak formálására és felelősek is azért.

letenye-kolping-otthon-2018.jpg

Az Otthon minél több eszközzel szeretné felkelteni a lakosok érdeklődését, és megteremteni az önkéntesség irányába tanúsított nyitottságukat. Az intézményben 2018. december 13-án 10 órától kerül megszervezésre a „Generációs főzés” elnevezésű rendezvény a szociális ellátásban részesülők segítése és motiválása, az önkéntes munka fontosságának hangsúlyozása, valamint a generációk közötti összefogás és felelősségérzet erősítése érdekében.

A program keretében, a Letenye, Bajcsy u. 2. szám alatt található Alapszolgáltatási Központban, idősek és fiatalok közös munkájával mézeskalács sütésére kerül sor, mindeközben a különböző generációk tagjai átadják egymásnak karácsonyi emlékeiket, szokásaikat és ételkészítési ismereteiket. Az idősek és a fiatalok továbbá megoszthatják ötleteiket az önkéntességről, beszámolhatnak a közösségi szerepvállalás területén megvalósított tevékenységükről.

 



loading...