Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

25 év munkáját köszönték meg a letenyei OWI ZALA BT-nél

2015.11.25

Tavaly ünnepelte alapításának 25. évfordulóját Letenye egyik legnagyobb foglalkoztatója, az OWI ZALA BT.
A mintegy 200 főt foglalkoztató, német tulajdonban lévő faipari üzem ügyvezetője Radványi Gábor honlapunknak elmondta, az 1988-ban alapított cég tavalyi jubileumi ünnepségén már megköszönték azon dolgozók munkáját, akik a kezdetek kezdetén álltak munkába a letenyei üzemben.

 

letenye-owi-zala-bt.jpg

(A fotón balról-jobbra a 25 évet az OWI-ZALA BT-nél ledolgozó munkatársak balról-jobbra: Pataki Éva, Tóth Zoltán, Radványi Gábor ügyvezető igazgató, Makhajda József, Pál Erzsébet, Bedő Éva)


Akkor úgy döntöttek, hogy ezek után egy olyan hagyományt vezetnek be az OWI Zalánál, hogy a 25 évet tisztességgel, becsülettel végig dolgozó munkatársaikat évente egy alkalommal megajándékozzák és ünnepi vacsorával köszönik meg munkájukat.
Az idén ugyanúgy, mint tavaly köszönő szavakkal, egy minőségi karórával ajándékozták meg kedden a cég öt dolgozóját, majd a nagyrécsei Berényi Fogadóban finom vacsorával látta vendégül a cégvezetés a negyed évszázadot náluk ledolgozó kollégákat.
Radványi Gábor azt is megemlítette, hogy a város és az OWI ZALA BT kapcsolata mindig is példaértékű volt, a cég évek óta támogatja a letenyei és környékbeli programokat, rendezvényeket, szervezeteket és ami a legfontosabb, munkát, megélhetést biztosít több száz családnak.

 

 


loading...