Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

130 éves a Letenye ÖTE - Videókkal

2017.05.07

A Letenyei Körzeti Tűzoltó Egyesület (Letenye ÖTE) Szent Flórián napi programmal ünnepelte vasárnap a civil szervezet megalakulásának 130. évfordulóját. A rendezvény délelőtt a város Flórián terén vette kezdetét, ahol a hazai önkéntes tűzoltókon kívül a szent szobrát a horvát és szlovén önkéntesek is megkoszorúzták. Sor került a felújított szobor megáldására is, a szertartást Farkas Károly letenyei plébános végezte el. Ezt követően az ünneplők Letenye Város Fúvószenekara által vezetett menetben a Kossuth utcán vonultak végig, majd a Szentháromság templomban ünnepi szentmisére került sor. A felvonuláson többek között jelen voltak a becsehelyi, a murakeresztúri, a zalaszentiváni, a miháldi, a lendvai, csentei (Szlovénia), hodosani (Horvátország) önkéntesek és egy szerkocsival a nagykanizsai hivatásos tűzoltók is. 

 

letenye-ote-florian-nap-2017.jpg

 

A város főterén felállított sátorban folytatódott a program, ahol Kovács Tibor a Letenye ÖTE elnöke a kezdeteket felidézve elmondta, a törvényi felhívásnak eleget téve 1887-ben alakult meg a Letenyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Kovács Tibor köszönetet mondott az önkormányzat és a város támogatásáért, melynek köszönhetően a kisvárosi civil szervezet 40 éves, Letenye osztrák testvérvárosától, Prinzersdorfból kapott tűzoltó autója megfiatalodott, üzembiztossá vált. Farkas Szilárd polgármester beszédében többek között felidézte Szent Flórián tetteit, utalva arra, hogy élete, alakja, halála jelképpé vált. A városvezető arról is szólt, hogy a megyében is ritka olyan tűzoltó egyesület, amely 130 éves és a mai napig aktívan működik. Az ünnepség alkalmából az önkormányzat és a város elismerését vehette kézhez Kovács Tibor a letenyei önkéntesek vezetője.  A program során oklevelek átadására is sor került, 10 éves Letenye ÖTE tagságáért jubileumi elismerő oklevelet vehetett át Bíró László és Kiss Imréné. A mintegy 60 tagú letenyei egyesület vasárnap egy ifjúsági és egy felnőtt önkéntes tűzoltót fogadott soraiba. A rendezvény kulturális programmal zárult.

 

 

 


loading...