Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Ausztria másodlagos terrorista célpont lehet

2016.03.24

Ausztria másodlagos terrorista célpont lehet egy osztrák terrorszakértő szerint, aki úgy véli, eddig nem sok minden történt az európai lakosság megvédése érdekében.
Az osztrák védelmi minisztérium biztonságpolitikai szakértője, Nicolas Stockhammer szerint Ausztria a fenyegetettség tekintetében a "középmezőnyben" foglal helyet, azonban "valószínűnek" tartja, hogy valami történni fog ebben az országban is.

 

ausztria-menekultek.jpg


Stockhammer az osztrák közszolgálati televízió (ORF) ZIB 24 című hírműsorának adott interjúban arra is kitért, hogy szerinte Európában legalább húsz éven át tart majd a "hosszadalmas és kegyetlen harc a terror ellen". Mindenekelőtt a megelőzés fontosságát hangsúlyozta, és arról beszélt, hogy a terrorizmus elleni küzdelemnek a terrorista sejtek anyagi forrásainak elvágására és a gyanúsítottak megfigyelésére kellene összpontosítania.
Úgy vélte, hogy mind a párizsi, mind a brüsszeli merényletek esetében csődöt mondtak a biztonsági és a hírszerzési szervek, hiszen nem vettek komolyan bizonyos információkat, és nem biztosították kellő mértékben Brüsszel Molenbeek kerületét, ahol a terrorista sejt működött.
A szakértő szerint a lakosságnak higgadtságra, a biztonsági szerveknek pedig a terrorizmus elleni hosszú távú küzdelemre kell felkészülniük.
Az ORF híradójának tájékoztatása szerint az alkotmányvédelmi hivatal 260 feltételezett szélsőségest tart megfigyelés alatt Ausztriában. A beszámoló szerint a lakosság számához viszonyítva Belgium után Ausztriából utaztak a legtöbben Szíriába harcolni.
Hans Peter Doskozil védelmi miniszter nagyobb biztonságpolitikai átalakítást helyezett kilátásba. Indoklása szerint az osztrák hadsereget új kihívás elé állítja a terrorfenyegetettség, ezért további fejlesztésekre van szükség. Kilátásba helyezte három Black Hawk típusú helikopter, drónok, páncélos járművek és katonai védőfelszerelések megvásárlását, valamint bővítené a hadsereg orvosainak létszámát. MTI

 


loading...