Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Közvetlen közelről lőtte fejbe 10 éves alvó kislányát

2014.09.17

Hidegvérrel eresztett golyót a békésen akvó Kiarába. Szerdán 18 évet kapott jogerősen.

Most komolyan, ember az ilyen?

Jogerősen tizennyolc év börtönbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla szerdán azt az abonyi férfi, aki 2012 nyarán közvetlen közelről fejbe lőtte tízéves, alvó kislányát.
A táblabíróság – a kirendelés miatt Szegeden tartott tárgyaláson - előre kitervelten, aljas indokból, 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a most 45 esztendős vádlottat.

 

abony-lelotte-kislanyat-facebook.jpg

 
A férfi 2000-ben kötött házasságot, két évvel később született meg a kislánya. A vádlottnak kifejezetten jó volt a kapcsolata a gyerekkel, a kislány erősen kötődött hozzá, szerette őt. Azért is, mert apja sok időt töltött vele, amikor az ápolónő édesanya délután vagy éjszaka dolgozott.
A házaspár kapcsolata - a kezdeti időktől eltekintve - nem volt konfliktusmentes, ezért az asszony többször is a házasság felbontását fontolgatta. 2012 augusztusában ismét bejelentette válási szándékát.
A férj elhatározta, úgy áll bosszút a feleségén, hogy megöli gyermeküket, majd végez magával is. Ezután többször, több családtagjának is utalt arra, hogy felesleges a bontóper, mert "a sors majd szétválasztja őket", és "már késő megoldást keresni".
A férfi édesapja gázpisztolyát lőfegyverré alakította át, és lőszereket is vásárolt.
2012. augusztus 26-án az asszony éjszakai műszakba ment dolgozni, így a vádlott a lányával kettesben maradt az abonyi házban. Miután nyugovóra tértek, a férfi felkelt, és hajnalban fejbe lőtte a kislányt. Miután úgy gondolta, hogy a gyerek a lövéstől nem halt meg, a fegyvert újból megtöltötte, és a kislány homlokához tartva elsütötte.
Ezután fejbe lőtte magát, és elvesztette eszméletét. Miután magához tért, kijutott a fürdőszobába, ahol a felesége találta meg, aki mentőt hívott hozzá.
A vádlott az eljárás során beismerő vallomást tett, és azt mondta, hogy megbánta tettét. MTI (Fotó: Facebook)

 


loading...