Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Közületeket, hivatalokat, vállalkozásokat vernek át trükkös csatornatisztítók Zalában

2013.04.07

csatorna_0.jpgZala megyében, legjellemzőbben Nagykanizsán és vonzáskörzetében – másfél év után – ismét csatornatisztítók keresnek fel közületeket, vállalkozásokat és hivatalokat azzal az indokkal, hogy kötelező szennyvízcsatorna tisztítást kell elvégezniük, vagy megrendelésére érkeztek.
Az ilyen jellegű munkához megtévesztően hasonlító formaruhába öltözött férfiak, előzetes egyeztetés vagy bejelentés nélkül érkeznek a kiszemelt címre és azt állítják, hogy a felettes szerv rendelte el a csatornatisztítást, míg vállalkozások esetében a feladatra elsődlegesen kijelölt szolgáltatónak adják ki magukat. Egy közös motívum biztos lesz: készpénzt akarnak mindenáron!
A trükk lényege, hogy vezetőjük rögtön egy munkalapot mutat az áldozatnak és hadarva, szinte alig érthetően, pár ezer forintos munkadíjat emleget, miközben az alkalmazottak már munkába is kezdenek. A szószóló azt a benyomást kelti, hogy ez csak egy általános, rutin karbantartási munka, így aki kicsit is naiv, vagy csak épp ezerfelé kell figyelnie a sok munka vagy vevők miatt, szépen aláírja. Gyorsak, határozottak, udvariasak, nem hagynak piszkot maguk után – hiszen alig csinálnak valamit. A tízperces színlelt „munka” után az aláírt munkalapra hivatkozva – mely apró betűvel tartalmazza, hogy a pár ezer forint a csatorna folyóméterére vonatkozott – akár negyven-hatvanezer forintot is kérnek. Mindent elkövetnek, hogy a helyszínen megkapják a pénzt, nem riadnak vissza a fenyegetőzéstől sem, arra hivatkozva, hogy a szerződés szerint elvégezték a munkát.
Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy csatornatisztításra feljogosított cégek csak hívásra, megrendelésre végeznek ilyen jellegű munkát, nincs hatóságilag előírt csatornatisztíttatási kötelezettség!
Kellő odafigyeléssel, határozottsággal megelőzhető, hogy bárki ilyen csalás áldozatává váljon!
Arra kérjük, hogy ilyen helyzetben semmilyen szerződést, megbízást ne írjon alá, jegyezze meg a távozó idegenek gépkocsijának rendszámát, és minden esetben hívja a rendőrséget a jól ismert ingyenesen hívható 107-es telefonszámon.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság - 2013.04.07.

 


loading...