Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Koroncón a kanizsai, keszthelyi, Dunaszentpálon az egerszegi és a lenti tűzoltók védekeznek

2013.06.08

A négy zalai hivatásos tűzoltóság összesen 121 hivatásos tűzoltója, mint Zalai Hivatásos Katasztrófavédelmi Mentőcsoport Győr-Moson-Sopron megyében továbbra is védekezési munkálatokat lát el.
A zalai hivatásos tűzoltók két helyszínen dolgoznak: Koroncón a keszthelyiek és nagykanizsaiak, míg Dunaszentpálon a zalaegerszegi és lenti tűzoltók védekeznek.
A Dunaszentpálon védekező zalaiak egyik vezetője Gömbös Norbert tű. főhadnagy (aki Zalaegerszeg HTP egyik szolgálatparancsnoka) elmondta, hogy tegnap délutántól védik Dunaszentpál települést. A feladat a gát megerősítése és bordás megtámasztása. Ma már árvízi jelenségek ellen is védekezniük kell, ugyanis több helyütt volt már tapasztalható talpszivárgás, fakadó víz, s néhány helyütt buzgár. A Dunaszentpálon védekező zalai hivatásosok munkáját mintegy kétszáz önkéntes segíti.- adta közre június 8-án a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

 


loading...