Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Kidobták a drogot az ablakon az üldözött zalai BMW-sek

2013.04.10

A megalapozott gyanú szerint a 23 éves férfi utasával Zalacsány irányából Bókaháza féle közlekedett 2013. április 9-én BMW típusú személyautójával, amikor a zalaapáti körzeti megbízott ellenőrizni akarta. A gépkocsit vezető a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem gázt adott és továbbhajtott. A rendőrök azonnal a férfiak után indultak és útközben látták, ahogyan a BMW-ből több kis alumínium csomagot dobtak ki az ablakon. A zalacsányi Öreghegyen igazoltatták a férfiakat, amikor az autóban kábítószert tartalmazó darálót találtak a rendőrök. A 23 éves és a 19 éves fiatalt előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, ahol a kábítószer-gyorsteszt mindkettőjüknél pozitív értéket mutatott. 
Kihallgatása során Ny. Benjámin elmondta, hogy az alufóliába csomagolt kábítószert a zalacsányi benzinkúton, a parkolójában lévő tujafák alatt találta, továbbá két héttel korábban szívott el kábítószert tartalmazó cigarettát. Ny. Szilveszter a rendőröknek úgy nyilatkozott, hogy nem tudott arról, hogy a kocsi hátsó terében kábítószer volt.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószerrel visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Ny. Benjámin és Ny. Szilveszter zalaapáti lakosokkal szemben. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság - 2013.04.10.
 


loading...