Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kétszer is eladta kiskorú lányát örömlánynak az apa

2014.10.12

Őrizetbe vettek egy férfit, valamint fiatalkorú társát, mert több mint egy éven át kábítószer használatára, illetve örömlánykodásra kényszerítettek, és bántalmaztak egy kiskorú lányt, akit az apja adott el - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője vasárnap az MTI-vel.

 

oromlany.jpg


Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: adataik szerint a kislányt az apja 2010 nyarán adta el egy ráckevei férfinek, de a lány nem érezte jól magát, ezért hazaszökött. Az apa néhány nappal később ismét eladta a gyermekét, ezúttal F. András 47 éves budapesti lakosnak, aki a lányt örömlányként dolgoztatta, az így keresett pénzt pedig rendszeresen elvette tőle. A kiskorút többször kábítószerezte, és bántalmazta is - tette hozzá a szóvivő.
Néhány hónap elteltével a kislány egy szintén örömlányokat futtató férfi segítségével megszökött F. Andrástól, de 2013 és 2014 nyara között továbbra is férfiakkal való szeretkezésre kényszerítették Pest megyében, és többször meg is verték. A lánynak egyik ügyfele segítségével sikerült megszöknie.
A nyomozók F. Andrást és fiatalkorú társát október 9-én elfogták, őrizetbe vették, ellenük kihasználás és kerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a PMRFK vizsgálati osztálya. MTI

 



loading...