Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Riadalom a tűzhelyen felejtett étel, tűzhalál ágyban dohányzás miatt

2017.11.02

Nagyon komoly tűzveszélyes tevékenység tűzhelyen felejteni egy ételt vagy éppen az ágyban dohányozni. Az említett figyelmetlenségek megannyi esetben eredményeztek kisebb-nagyobb tűzeseteket, azonban a téli időszakban sem szabad megfeledkezni veszélyeikről, ugyanis a figyelmetlenség pillanatok alatt tragédiává is válhat.

 

tuzhelyen-felejtett-etel.jpg

 

Az év során számos esetben kellett beavatkozniuk a megye tűzoltóinak olyan eseteknél, amikor tűzhelyen vagy sütőben felejtettek ételt az ott lakók. A felelőtlen ingatlantulajdonos elment otthonról vagy lefeküdt aludni, azonban az elkészítésre szánt ételt továbbra is a tűz fölött hagyta, amely füstölni kezdett, égett és sok esetben csak a szerencsének és a köszönhető, hogy a konyhában található berendezési tárgyakra nem terjedtek át a lángok.

 

Az említett esetek mindegyikében emberi gondatlanságról beszélhetünk. Megannyi esetben ételt felejtettek a tűzhelyen az ingatlan tulajdonosok, és vagy elmentek otthonról, vagy elaludtak. Csak a gyors tűzoltói beavatkozásoknak és a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia a gondatlanságokból.
Az esetek nagy részben középmagas épületekben keletkeznek, ahol a füst, tűz a többi lakóban is nagy riadalmat kelthet. A tűzoltók ezekben az esetekben a zárt lakásba is behatolnak, annak érdekében, hogy minél előbb meg tudják fékezni a lángokat és azok ne okozzanak kárt a szomszédos lakásokban.

 

tuzhelyen-felejtett-etel-2.jpg

 

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezúton hívja fel a lakosság figyelmét, hogy minden esetben győződjenek meg arról, hogy a készítendő étel a lakás elhagyását követően vagy lefekvés előtt nincs kitéve hőhatásnak. Alatta nem ég gázláng vagy a villanytűzhely is kikapcsolt állapotban van. Ezzel a kis odafigyeléssel komoly káresetektől, személyi sérülésektől óvhatjuk meg magunkat és embertársainkat is.

 

Jelentős tűzveszélyt hordoz magában az ágyban dohányzás is. Sokan kényelemből és a hideg idő miatt nem mennek ki lakásukból és a szobába gyújtanak rá egy cigarettára. Előfordultak olyan tűzesetek is, amikor a nem megfelelően eloltott csikk vagy a még égő cigaretta esett rá bútorokra, amelyből halálos áldozattal járó tűzeset is kerekedett.


Fokozottan figyeljünk a hidegebb időszakban is, hogy minden esetben oltsuk el az elszívott cigaretta csikkünket és csak olyan helyen dohányozzunk, ahol környezetünkben nincsenek éghető anyagok -értesült honlapunk Cseresznyés Dániel tűzoltó főhadnagytól a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (ZMKI) szóvivőjétől.
(Fotók: ZMKI)

 


loading...