Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Hárommillió forintot tartalmazó táskát talált és juttatott vissza tulajdonosának egy férfi

2015.02.27

Egy miskolci férfi a rendőrség segítségét kérte, amikor egy több mint hárommillió forintot tartalmazó autóstáskát talált és vissza akarta azt adni a tulajdonosának – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.

 

szabo-berdar-csilla-rendorseg-szovivo.jpg

 

Szabó-Berdár Csilla közölte, a miskolci rendőrkapitányságra érkezett a bejelentés az 58 éves helyi férfitól, hogy Miskolcon, a Népkert környékén talált egy autóstáskát, amelyben nagyobb mennyiségű készpénz és személyes iratok vannak.


A megtaláló a talált tárgyat bevitte a miskolci kapitányságra, ahol a táskában lévő értékeket a rendőrök összesítették, majd értesítették a jogos tulajdonost - mondta a szóvivő.


Hozzátette: a tulajdonos, egy 31 éves felsőzsolcai férfi elmondta a rendőröknek, hogy elindulás előtt az autója tetejére tette fel a táskáját, amelyet azután ottfelejtett és menetközben elveszített.


A becsületes megtalálónak köszönhetően a miskolci rendőrkapitányság munkatársai hiánytalanul adták vissza a több mint hárommillió forintnyi készpénzt és a személyes iratokat tartalmazó táskát a jogos tulajdonosának, aki előző nap ünnepelte a születésnapját – jegyezte meg Szabó-Berdár Csilla.

(A fotón a rendőrségi szóvivő látható.)

 


loading...