Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Elfogtak egy cserbenhagyó sofőrt Zalában

2016.06.05

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki vasárnap délután autójával egy másik személygépkocsinak ütközött a Rezi és Cserszegtomaj közötti úton, majd az életveszélyes sérültet hátrahagyva, segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

 

cserbenhagyas.jpg

 

Sznopek Veronika az első információkat pontosítva elmondta: egyelőre ismeretlen okból ütközött össze a két személygépkocsi, egy autóbusz vezetője pedig a balesetet észlelve az út szélére, a padkára húzódott, hogy elkerülje az ütközést.
A balesetben a feltehetően vétlen autó 55 éves sofőrje súlyos, életveszélyes gerinc- és koponyasérüléseket szenvedett, őt mentőhelikopterrel szállították a szombathelyi kórházba. Az autóbuszon - az első közléssel szemben - nem sérült meg senki, utasokat sem szállított.
A baleset feltételezett okozója a helyszínről elhajtott, de a nyomok és a szemtanúk beszámolója alapján rövid időn belül azonosították és elfogták a rendőrök - mondta el a rendőrségi szóvivő. MTI (A fotó illusztráció.)

 


loading...