Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Brutálisan megverte volt élettársát egy semjénházai férfi

2016.06.06

Vádemelést javasolnak a kanizsai zsaruk egy 33 éves semjénházai férfi ellen.

A férfi tavaly március óta leskelődött volt élettársa nagykanizsai lakásánál, még a szemeteskukát is átkutatta.

Augusztus 27-én aztán bekopogott a lakás ajtaján.  A nő résnyire kinyitotta azt, amit a férfi a nővel együtt belökött.

 

semjenhaza-vademeles.jpg

(A betört ajtó a nő nagykanizsai lakásán. Helyszínelési fotó: ZMRFK)

 

Ez után a nőt ököllel ütötte, hajánál fogva vonszolta a lakásban, miközben közös gyerekük is otthon volt.

A nő kiabálására a szomszédok mentek segíteni, de így is súlyos sérüléseket szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 33 éves semjénházai férfi ellen súlyos testi sértés bűntett, magánlaksértés és zaklatás vétség, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek - írta a police.hu.

 


loading...