Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KÉKFÉNY

 

Cikkek

2016.06.06

Brutálisan megverte volt élettársát egy semjénházai férfi

/ Menüpont: KÉKFÉNY

semjenhaza-vademeles.jpgKözös gyermekük is otthon volt, amikor egy semjénházai férfi brutálisan megverte volt élettársát Nagykanizsán.

 
Teljes bejegyzés

2016.06.05

Elfogtak egy cserbenhagyó sofőrt Zalában

/ Menüpont: KÉKFÉNY

cserbenhagyas.jpgA rendőrök elfogták azt a férfit, aki vasárnap délután autójával egy másik személygépkocsinak ütközött a Rezi és Cserszegtomaj közötti úton, majd az életveszélyes sérültet hátrahagyva, segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

 
Teljes bejegyzés

2016.06.03

Verésbe halt bele egy kéthónapos csecsemő

/ Menüpont: KÉKFÉNY

veresbe-halt-bele-csecsemo.jpgMeghalt egy kéthónapos csecsemő Recsken, akit csütörtök reggel vittek el orvoshoz a szülei. Halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük.

 
Teljes bejegyzés

2016.06.03

Gyorsvonattal ütközött, meghalt

/ Menüpont: KÉKFÉNY

taborfalva-halalos-vasuti-baleset-1.jpgA gépkocsiban ketten utaztak, a tűzoltók kiérkezéséig az egyikük elhagyta az összetört járművet, egy személy pedig a roncsba szorult, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

 
Teljes bejegyzés

2016.05.28

Lezuhant egy szúnyogirtó repülőgép

/ Menüpont: KÉKFÉNY

lezuhant-szunyogirto-repulogep-1.jpgLezuhant egy szúnyogirtó kisrepülőgép Győr külterületén, egy erdős területen péntek kora este, a pilóta súlyosan megsérült.

 
Teljes bejegyzés

2016.05.25

32 akkumulátor volt a pusztamagyaródi férfi kocsijában

/ Menüpont: KÉKFÉNY

lopott-akkumulator-1.jpgA 25 éves pusztamagyaródi autójában 32 akkumulátort találtak, akit ez miatt előállítottak a zalaegerszegi kapitányságra.

 
Teljes bejegyzés

2016.05.23

Vádemelés: két család verekedett össze a murakeresztúri fesztiválon

/ Menüpont: KÉKFÉNY

murakeresztur-bollerfesztival.jpgA rendőrök tucatnyi embert állítottak elő, öt személyt gyanúsítottként hallgattak ki.

 

 
Teljes bejegyzés

2016.05.22

Újabb halálos motoros baleset történt Zalában!

/ Menüpont: KÉKFÉNY

sagod-halalos-motoros-baleset.jpgBelehalt sérüléseibe vasárnap este egy motoros a helyszínen, amikor a 76-os főút Zalaegerszeget elkerülő szakaszán összeütközött egy személyautóval. Zalában két nap alatt három súlyos motoros balesetben ketten meghaltak és hárman megsérültek.

 
Teljes bejegyzés

2016.05.22

Becsehelyi, tótszentmártoni fiatalok verekedtek a kanizsai rendőrség főbejáratánál

/ Menüpont: KÉKFÉNY

idiota.jpgA rendőrök a biztonsági kamerarendszer monitorján észrevették az összetűzést és előállították a két kamaszt.

 
Teljes bejegyzés

2016.05.20

Eltörte a rendőr ujját egy férfi Miskolcon

/ Menüpont: KÉKFÉNY

ujjtores.jpgA  férfi reggel, súlyosan ittas állapotban érkezett haza az élettársával közösen használt lakására, majd mivel kulcs nem volt nála, a bejárati ajtó rugdosásával, ütlegelésével adta párja tudtára, hogy hazatért.

 
Teljes bejegyzés

2016.05.19

Bicikli lopáson értek egy bázakerettyei férfit

/ Menüpont: KÉKFÉNY

bilincs.jpgA keszthelyi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a bázakerettyei férfit.

 
Teljes bejegyzés

2016.05.18

Játszótéren mutogatta a micsodáját a zalai tini

/ Menüpont: KÉKFÉNY

szemeremsertes.jpgA Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 16 éves fiú ellen. 

 
Teljes bejegyzés

2016.05.16

Meghalt az autóból kizuhant sofőr Somogyban

/ Menüpont: KÉKFÉNY

autobol-kizuhant-sofor-1.jpgA baleset következtében a jármű vezetője kizuhant az autóból és az életét már nem lehetett megmenteni.

 
Teljes bejegyzés

2016.05.15

Három motoros és egy autó ütközött Nagykapornaknál

/ Menüpont: KÉKFÉNY

nagykapornak-motoros-baleset-2016.jpgA Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, egy ember pedig könnyebben sérült meg.

 
Teljes bejegyzés

2016.05.14

Átszakította az autópálya szalagkorlátját Letenyénél

/ Menüpont: KÉKFÉNY

m7-letenye-fele-kamionbaleset.jpgEgy kamion haladt az M7-es autópályán a 219-es kilométer szelvénynél, a Letenyei határ felé szombaton 11 óra körül, amikor ismeretlen körülmények között átszakította a szalagkorlátot és ütközött egy Budapest felé tartó személygépkocsival.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.26

Gyanúsítottként hallgatták ki a megyei katasztrófavédelmi igazgatót

/ Menüpont: KÉKFÉNY

katasztrofavedelem-logo.jpgSzolgálati visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját a Központi Nyomozó Főügyészség.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.25

Körözött murarátkai férfit fogtak el

/ Menüpont: KÉKFÉNY

muraratka-korozott-ferfi.jpgA 30 éves murarátkai férfiről az adatgyűjtés során kiderült, hogy a Nagykanizsai Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki lopás vétség elkövetése miatt, ezért őt a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.

 

 
Teljes bejegyzés

2016.04.24

Két 14 éves lány keresnek a zalai zsaruk

/ Menüpont: KÉKFÉNY

eltunt-koller-kimberli-livia.jpgA Keszthelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányokat felismeri, tartózkodási helyükkel kapcsolatban információval rendelkezik értesítse a rendőrséget.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.24

Kigyulladt egy busz az M7-esen

/ Menüpont: KÉKFÉNY

kigyulladt-busz-m7-autopalya.jpgKigyulladt és teljesen kiégett egy turistabusz az M7-es autópályán Balatonendrédnél vasárnap reggel, nem sérült meg senki, a sztrádát az érintett szakaszon lezárták.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.19

Vádemelést javasolnak egy murarátkai férfi ellen

/ Menüpont: KÉKFÉNY

muraratka.jpgA gyanú szerint a 37 éves férfi 2016. február 5-én 16 óra 30 perckor Muraszemenyén, egy menetrend szerinti buszon, odament egy 55 éves férfihoz és előzetes szóváltás nélkül többször megütötte és leköpte.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.14

Kigyulladt egy traktor Semjénházán

/ Menüpont: KÉKFÉNY

semjenhaza-kigyulladt-traktor.jpgKigyulladt egy traktor Semjénházán az Újtelep utcánál. A tüzet a kanizsai hivatásosok oltották el.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.13

Elhunyt embert emeltek ki a kútból Molnáriban

/ Menüpont: KÉKFÉNY

kutba-fulladt.jpgElhunyt embert emeltek ki a kanizsai tűzoltók Molnáriban egy kútból.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.11

Kigyulladt ablakkeret miatt ürítettek ki egy középiskolát Zalaegerszegen

/ Menüpont: KÉKFÉNY

tuzoltoauto.jpgFüstölgő, izzó ablakkeret okozott riadalmat hétfő délelőtt az egyik zalaegerszegi középiskolában, csaknem száz diáknak kellett elhagynia az épületet.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.11

Holtan találták meg a Zalaszentgróton eltűnt férfit

/ Menüpont: KÉKFÉNY

zalaszentgrot-eltunt-ferfi-1.jpgTöbb mint három hét után a zalabéri Vörös hegyen találtak rá a keresett személyre.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.06

Gázrobbanás és holttest a kútban

/ Menüpont: KÉKFÉNY

poroszlo-gazrobbanas-1.jpgA detonáció következtében a száz négyzetméteres épület összedőlt, a szomszédos ingatlanok ablakai betörtek.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.03

Lovászi, szentpéterúri, pacsai férfiak futtatták a 17 éves lányt

/ Menüpont: KÉKFÉNY

zala-megye-oromlany.jpgA gyanú szerint a három férfi rendszeres anyagi haszonszerzés reményében megszervezte és közreműködött abban, hogy a 17 éves lány és az eddig még nem azonosított további sértettek pénzért intim kapcsolatot létesítsenek férfiakkal.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.02

Fegyverarzenált foglaltak le Zalában

/ Menüpont: KÉKFÉNY

zala-megye-fegyver-2.jpgA tulajdonos a fegyverek tartásához szükséges engedéllyel nem rendelkezett. A rendőrök a 44 éves B. Tibort elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

 
Teljes bejegyzés

2016.04.02

A szomszéd ház tetején landolt a felrobbant kazán

/ Menüpont: KÉKFÉNY

felrobbant-kazan.jpgA családi ház melléképületében robbant fel a vegyes tüzelésű kazán, amely a tetőt áttörve a szomszédos, kétszintes családi ház tetejére esett.

 

 
Teljes bejegyzés

2016.04.01

ORFK: ismét meghosszabbították az országos szintű fokozott ellenőrzést

/ Menüpont: KÉKFÉNY

rendorseg-kozuti-ellenorzes.jpgHárom hónappal ismét meghosszabbította a korábban elrendelt fokozott ellenőrzést az ország egész területén Papp Károly országos rendőr-főkapitány.

 
Teljes bejegyzés

2016.03.29

11 éves kislányt keres a rendőrség!

/ Menüpont: KÉKFÉNY

eltunt-hegymegi-boglarka.jpgA lány körülbelül 155 centiméter magas, átlagos testalkatú, hosszú, barna hajú, szemüveges, ajka felett egy szemölcs látható.

 
Teljes bejegyzés