Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KÉKFÉNY

 

Cikkek

2015.05.13

150 készenléti rendőrt vezényelnek a nyári főidényben a nagy tavakhoz

/ Menüpont: KÉKFÉNY

keszenleti-rendor.jpg

A készenléti rendőrök állandó szolgálatban lesznek, heti váltással, és ha az időjárás miatt már júniusban is sokan lesznek a tópartokon, akkor korábban érkeznek az érintett három térségbe.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.05.13

Zalaegerszegen fogtak el egy osztrák bíróságról megszökött zalai születésű tolvajt

/ Menüpont: KÉKFÉNY

birosag.jpgA 45 éves, zalai születésű férfit a megyei főkapitányság járőrei igazoltatták a zalaegerszegi kórház mellett. Ekkor derült ki, hogy nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene, amelyet az osztrák hatóságok adtak ki fogolyszökés miatt.

 
Teljes bejegyzés

2015.05.10

Három fiatal halt meg a fának csapódott autóban

/ Menüpont: KÉKFÉNY

mentok-foto.jpgEddig tisztázatlan körülmények között a Nemesszalók irányából Marcalgergelyi felé tartó személygépkocsi egy balra ívelő útkanyarulatban jobbra letért az útról és fának csapódott

 
Teljes bejegyzés

2015.05.03

Lefogtak és megvertek egy férfit Nagykanizsán

/ Menüpont: KÉKFÉNY

verekedes.jpg

 

Vádemelési javaslattal zárta a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyben két férfit súlyos testi sértéssel gyanúsítanak a nyomozók.

 
Teljes bejegyzés

2015.05.01

Vonattal ütközött egy autó Zalakomárban - Egy két és fél éves kisgyerek és édesapja súlyos sérüléseket szenvedett

/ Menüpont: KÉKFÉNY

zalakomar-vasuti-baleset-1.jpgA vasúti átjáróban éppen áthaladó vonatnak ütközött egy személyautó péntek délután Zalakomárban, a kocsiban ülők közül egy kisgyerek és egy férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.05.01

Életveszélyben van az a 8 éves kislány, akit Zalában ütöttek el

/ Menüpont: KÉKFÉNY

kislanyt-utottek-el-1.jpg

A gyermek feltehetőleg a buszmegállóból futott ki az útra. A balesetben a kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett; a mentők a zalaegerszegi kórházba vitték.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.04.29

Rabként tartotta fogva 11 éves kislányát egy házaspár

/ Menüpont: KÉKFÉNY

rab-kislany.jpgAz alultáplált, mindössze 21 kilós kislányt a nyíregyházi kórházba vitték, ott ápolják. A szülők, a 42 éves nő és a 37 éves férfi ellen sanyargatással, 18 éven aluli gyermek sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.28

A kombinátor alá szorult

/ Menüpont: KÉKFÉNY

kombinator-ala-szorult-1.jpg

 

Az ütközés következtében a személygépkocsi a munkagép kombinátora alá szorult, a gépkocsi vezetőjét a mentők kórházba szállították.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.04.27

Jogerősen is előzetesben marad a zalaegerszegi gyilkosság gyanúsítottja

/ Menüpont: KÉKFÉNY

zalaegerszeg-gyilkossag-elozetes-1.jpgJogerősen is előzetes letartóztatásban marad az a 21 éves zalaegerszegi férfi, aki a gyanú szerint április 11-én éjjel a zalai megyeszékhely parkerdőjében meggyilkolta gimnazista barátnőjét.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.26

Motorbalesetben meghalt a Veszprém megyei katasztrófavédelmi igazgató

/ Menüpont: KÉKFÉNY

halalos-motorbaleset-nemeth-tamas-tu-alezredes.jpgKözlekedési balesetben életét vesztette a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Németh Tamás tű. ezredes vasárnap délután Kapolcs és Monostorapáti között, a 77-es főút 31-es kilométerénél a motorjával egy személyautóval ütközött.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.24

Huszonkétezer forintért ölték meg a kaposvári trafik alkalmazottját

/ Menüpont: KÉKFÉNY

kaposvar-gyilkossag-3.jpgHuszonkétezer forintért ölték meg szerdán egy kaposvári trafik alkalmazottját. A 20 éves sántosi férfi a bevétel átadása után egy késsel azért sebezte halálra a 20 éves nőt, hogy ne tudja értesíteni a rendőrséget.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.23

Megöltek egy 21 éves nőt egy kaposvári dohányboltban

/ Menüpont: KÉKFÉNY

kaposvar-gyilkossag-3.jpgAz eset az Anna utcai körforgalomnál lévő trafikban történt, ahová a tulajdonos ment azért, mert dolgozója nem jelentkezett a bevétellel. Kaposváron úgy tudják, hogy a nőt nyakon szúrta támadója.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.21

Ketten meghaltak egy gázrobbanásban

/ Menüpont: KÉKFÉNY

halalos-gazrobbanas-nagykozar-1.jpgA tűz oltására érkező pécsi tűzoltók két embert hoztak ki az ingatlanból. Az egyik sérült rövid időn belül meghalt, a másik életéért még küzdöttek a mentők, de az orvosi ellátás ellenére ő is életét vesztette.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.20

Kun-Mediátor - Házkutatást tartottak a cég ügyvezetőjénél

/ Menüpont: KÉKFÉNY

dobrai-sandorne-kun-mediator.jpgAz Origo szerint nyolcszáz szerződést foglaltak le a nyomozók a házkutatás során. Azt írták: a Kun-Mediátor vezetője továbbra is bujkál, de két lánya - aki évekkel ezelőtt dolgozott a kft. vezetőségében, de a társaság adatai szerint már nyolc éve nincs benne a cégben.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.16

Elmeorvosi megfigyelésre szállították a zalaegerszegi gyilkosság gyanúsítottját

/ Menüpont: KÉKFÉNY

zalaegerszeg-gyilkossag-elozetes-1.jpg

 

B. Barnabás a zalaegerszegi kórházból megpróbált megszökni, de a rendőrök gyorsan utolérték, ezt követően pedig már szoros őrizetben tartották, az ágyhoz is odabilincselték.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.15

Kutyacsempész bukott le az M70-esen Csönyeföldnél

/ Menüpont: KÉKFÉNY

kutyacsempesz-1.jpg

 

Hamis állatútlevelekkel próbált meg Olaszországba csempészni tíz kölyökkutyát egy baranyai férfi, akit a zalai rendőrök állítottak meg az M70-es autóúton.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.14

Előzetes letartóztatásban a zalaegerszegi gyilkos

/ Menüpont: KÉKFÉNY
 
Teljes bejegyzés

2015.04.14

Megverte osztálytársát egy 15 éves Zalaegerszegen

/ Menüpont: KÉKFÉNY

iskolai-verekedes.jpgA bántalmazás során a sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A verekedés minden előzmény nélkül zajlott le, a gyanúsított nem tudott választ adni arra, hogy miért bántalmazta iskolatársát.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.13

Zalaegerszegi gyilkosság: békülni akart, de megölte 18 éves barátnőjét

/ Menüpont: KÉKFÉNY

zalaegerszeg-parkerdo-gyilkossag.jpgA gyilkosság után a fiatalember telefonon bevallotta barátjának tettét. A barát felhívta a férfi szüleit, akik értesítették a rendőrséget, és a holttestet is a rendőrök találták meg a zalaegerszegi parkerdőben.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.13

Drónt is bevetettek, hogy megtalálják az eltűnt horgászt

/ Menüpont: KÉKFÉNY

katasztrofavedelem-dron-2.jpgNem találják azt a férfit, aki horgászat közben merült el a Piskói tóban még április 6-án. A kutatásba minden lehetséges eszközt bevetnek a hatóságok, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy pilóta nélküli repülőgéppel segítette a keresést.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.12

Főiskolás fiatal a zalaegerszegi gyilkosság gyanúsítottja

/ Menüpont: KÉKFÉNY

zalaegerszeg-gyilkossag-1.jpg

 

A rendőrség egyelőre nem erősítette meg az MTI információit, miszerint szerelemféltés állhat a szombatról vasárnapra virradó éjjel történt tragédia hátterében.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.12

Megöltek egy 18 éves lányt Zalaegerszegen!

/ Menüpont: KÉKFÉNY

gyilkossag-helyszineles.jpg

 

A holttestet a rendőrök a Parkerdőben találták meg; a feltételezett elkövetőt egy órán belül azonosították a nyomozók.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.11

Betonhídfő állította meg az autót Zalában

/ Menüpont: KÉKFÉNY

balatongyorok-baleset-1.jpgAz elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett egy 81 éves tapolcai nő abban a közlekedési balesetben, amely 2015. április 10-én (pénteken) 12 óra 45 perckor történt Balatongyöröknél.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.10

Balesetben meghalt egy motoros

/ Menüpont: KÉKFÉNY

pecel-halalos-motorosbaleset-0.jpg

Személyautóval ütközött egy motorkerékpáros péntek reggel Pécel belterületén, a motoros a baleset következtében a helyszínen meghalt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.09

Lezuhant egy sportrepülőgép: egy ember meghalt, egy válságos állapotban van

/ Menüpont: KÉKFÉNY

lezuhant-kisrepulo-1.jpgLezuhant egy ultrakönnyű sportrepülőgép csütörtökön eddig tisztázatlan körülmények között a Fejér megyei Úrhida közelében, a két utas közül az egyik meghalt - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.06

Tömegverekedés Nagykanizsán: 11 embert vittek be a rendőrök

/ Menüpont: KÉKFÉNY

nagykanizsa-tesco.jpg

 

A gyanúsítottak azt mondták a nagykanizsai nyomozóknak, hogy a két család között évek óta rossz a viszony, és már többször kerültek konfliktusba egymással.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.05

Egy gyermek meghalt: az M7-esen történt tragikus baleset szemtanúinak jelentkezését várják a somogyi rendőrök

/ Menüpont: KÉKFÉNY

m7-halalos-baleset-1.jpg

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.05

Életveszélyben: egy 5 éves kisfiút és egy 33 éves férfit ütöttek el Nagykanizsán

/ Menüpont: KÉKFÉNY

nagykanizsa-gazolas.jpg

 

Egy 33 éves férfit és egy 5 éves kisfiút ütött el egy autó pénteken este Nagykanizsán A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

 
Teljes bejegyzés

2015.04.02

Elütöttek egy 89 éves biciklist Zalaegerszegen

/ Menüpont: KÉKFÉNY

zalaegerszeg-kerekparost-utottek-el-1.jpgA 89 éves zalaegerszegi biciklis férfi a Pais Dezső utcáról hajtott ki a Landorhegyi útra, ahol eddig még ismeretlen körülmények között összeütközött egy Ford Escort típusú autóval, amelyet egy 52 éves zalaegerszegi nő vezetett; ő nem sérült meg.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.04.01

Megszökött egy 14 éves lány a nagyrécsei lakásotthonból

/ Menüpont: KÉKFÉNY

rendorsegi-auto-felirat.jpgA jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a kislány 2015. március 31-én 19 óra 30 perckor engedély nélkül távozott a nagyrécsei lakásotthonból. A kamasz ismeretlen helyre ment, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre.

 
Teljes bejegyzés