Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Kanizsán melleket fogdosott, Egerszegen nyilvánosan rejszolt a szatír

Egy negyvenes évei közepén járó büntetett előéletű, hajléktalan férfi 2014 április végétől augusztus végéig Nagykanizsa, és Zalaegerszeg belvárosában fényes nappal állított meg összesen négy alkalommal nőket – köztük fiatalkorúakat is - pénzt kért tőlük, majd pedig a sértettek emberi méltóságát súlyosan sértve fogdosta a mellüket.

 

szatir.jpg

 

Elfogására úgy került sor, hogy az egyik sértett a cselekmény során eltaszította magától a férfit, majd megragadta a karját, és a rendőri intézkedésig a helyszínen visszatartotta.

A férfi 2014. június 08-án délelőtt Zalaegerszegen egy belvárosi autóbuszmegálló padján nemi szervét szeméremsértő módon elővéve önkielégítést végzett, aminek több személy is szemtanúja volt.

Pár nappal később délután Pókaszepetken a helyi templom bejáratával szemben, egy iskola közelében padon ülve szólított le egy nőt azzal az ürüggyel, hogy igazítsa útba. Elővette nemi szervét, önkielégítést végzett, majd elől hagyott nemi szervvel bement a templomba, ahonnan a misére várakozók kivezették.

2014 július 2-án Zalaegerszegen a Berzsenyi úton ismét a nyílt utcán végzett önkielégítést.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a terhelt ellen emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt - tudatta a Letenye Médiával szerdán Dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

 
 


loading...