Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Jogerős a kanizsai alagútásó betörők ítélete

2013.12.10

Jogerősen elítélték az alagútásó betörőket és a nagykanizsai ékszerbolt tulajdonosát is.
Lopás miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla kedden azt a három embert, aki 2011 novemberében alagutat ásva jutott be egy nagykanizsai ékszerboltba. Sikkasztás és csalás kísérlete miatt felfüggesztett börtönt kapott az üzlet tulajdonosa, mert a betörés után maga is eltulajdonított nagy értékű ékszereket.

nagykanizsa-alagutaso-betorok.jpg

(Egy rendőr filmezi a pince falába fúrt járatot és a kihordott törmeléket. Fotó: MTI Varga György)
A Pécsi Ítélőtábla Tóth Sándor vezette büntetőtanácsa az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottak által elkövetett cselekményt különösen nagy értékre elkövetett lopás helyett egyrendbeli lopás bűntettének minősítette, egyebekben helybenhagyta az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék márciusban hozott ítéletét.
A három betörő 2011 novemberében úgy jutott be a nagykanizsai Vasemberházban működő ékszerbolt-zálogházba, hogy a pincén keresztül alagutat ásott. A tettesek mintegy 112 millió forint értékű arany ékszert és készpénzt vittek magukkal.

nagykanizsa-farsang-boglarka.jpg

(Szukics Ferenc r. ezredes és dr. Farsang Boglárka r. őrnagy a 2011-es sajtótájékoztatón. Fotó: Rendőrség)
Az ékszerüzletet üzemeltető cég ügyvezetője a valósnál nagyobb kárt próbált a biztosítóval megtéríttetni. A nyomozáskor kiderült, hogy a betörés után ő tulajdonított el 71 millió forint értékű ékszert.
A korábbi ügye miatt jelenleg is börtönbüntetését töltő elsőrendű vádlottat lopás miatt mint különös visszaesőt 7 év 6 hónap börtönre, a másodrendű vádlottat 5 év börtönre, a harmadrendű vádlottat pedig különös visszaesőként szintén 7 év 6 hónap börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla.
A negyedrendű vádlott, az ékszerbolt ügyvezetője két év, öt évre felfüggesztett börtönt kapott sikkasztásért és csalási kísérletért.

nagykanizsa-alagutas.jpg

(A lefoglalt ékszerek töredéke. Fotó: Rendőrség)

A három büntetett előéletű betörő az ékszerbolt riasztókkal védett páncélhelyiségéhez csaknem négy méter hosszú, egy méter átmérőjű alagutat ásott, és átvágta a helyiség vasbeton rácsozatát is, hogy egyikük félig beférjen a nyíláson.
Az első alkalommal több mint négy és fél kilogramm arany ékszert vittek el az egyik közelben lakó tettes házáig - onnan állításuk szerint a kukába került, majd eltűnt a zsákmány -, majd még aznap éjjel visszamentek. Akkor is hasonló mennyiségű aranyat és pénzt vittek magukkal, de rendőrökbe botlottak, és megpróbáltak elmenekülni. Kettőjüket azonnal elfogták, egyiküket pedig néhány nappal később.
Az ékszerboltot üzemeltető kft. ügyvezetője a rendőrségi helyszínelés után mintegy 71 millió forint értékű ékszert vett magához, és egy bank széfjében helyezte el. A rendőrség utóbb csupán 25 millió forintnyi értéket tudott lefoglalni.
A cégvezető a nyomozáskor csaknem 184 millió forintos kárértéket határozott meg, amelyben szerepeltette egy takarékszövetkezet 74,5 millió forint értékű zálogékszereit is. A biztosítótól 70 millió forint kár megtérítését kérte, de ezt végül nem fizették ki neki, miután a nyomozáskor kiderült, hogy az értékeket ő tulajdonította el.

nagykanizsa-alagutasas.jpg

(Az alagút ásásához használt eszközök. Fotó: Rendőrség)


A Zalaegerszegi Törvényszék döntését helybenhagyva, a Pécsi Ítélőtábla az ügyvezető esetében 21,4 millió forint vagyonelkobzást rendelt el, emellett több mint 50 millió forint kártérítést is kell fizetnie a takarékszövetkezet részére.
A polgári jogi és kártérítési igényeket, valamint a vagyonelkobzás összegét fedezi a tőle korábban lefoglalt 51 millió forint értékű ékszer, 32 ezer euró és 25 ezer angol font. A három betörőnek együttesen 58 millió forint kártérítést kell fizetnie az ékszerbolt tulajdonosának az állítólag kukába dobott aranytárgyak értékeként. MTI

 


loading...