Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Itt a tél, adjon enni a madaraknak!

A téli madáretetés fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Minden évben számos madárfaj telel Magyarországon, amelyek túlélési esélyei jelentősen növelhetők a madáretetők kihelyezésével - közölte a szervezet az MTI-vel.

 

madaretetes-telen.jpg

 

Az MME kommunikációs munkatársa, Orbán Zoltán az MTI-nek hangsúlyozta, hogy minden madárfaj téli etetése fontos természetvédelmi tevékenység, Magyarországon ugyanakkor a cinege- és verébfajtákat lehet a leggyakrabban megfigyelni a madáretetőknél.
Az MME útmutatása szerint a különböző olajos növényi magvak és ezek keverékei (napraforgó, köles, dió, földimogyoró) mellett az állati zsiradékok (szalonna, faggyú, cinkegolyó) és a gyümölcsök (elsősorban alma) is fontos téli táplálékai a madaraknak.
A szervezet kiemelte azt is, hogy semmiképp se helyezzünk ki az etetőkbe kenyérmorzsát, mivel az napokig vagy hetekig is állhat elfogyasztatlanul, és ha a madarak ezután eszik meg, az könnyen gyomor- és bélgyulladáshoz, végső soron pedig pusztuláshoz vezet.
Orbán Zoltán szerint ma minden korábbinál fontosabb, hogy a madárvédelmi tevékenység folytatódjon, ezért is bátorít az MME mindenkit a téli madáretetésre és a Madárbarát kert programban való részvételre.
A Madárbarát Kert program 2002-ben indult, mára több mint 5500 regisztrált résztvevője van, köztük több mint 100 óvoda és iskola. A program lényege, hogy csekély anyagi befektetéssel és egyszerű módszerek elsajátításával - így etetők, itatók, odú és műfészek kihelyezésével és fenntartásával - bárki természeti megfigyelések élményéhez juthasson.
A téli madáretetésről és a Madárbarát kert programról számos információ, tanács és videofelvétel elérhető az MME weblapján (www.me.hu ). MTI

 

 


loading...