Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.06.13

Vihar - Hetvenezer helyen már helyreállították az áramszolgáltatást

Tömeges üzemzavart okozott a Nemzeti Közművek szolgáltatási területén a Dél-Alföldön szerdára virradóra végig vonuló vihar: csaknem százezer ügyfélnél okozott áramszünetet, de kora délelőttre már 70 ezer helyen helyreállították a szolgáltatást - tájékoztatta a cég az MTI-t.
A közlemény szerint Baja és Kecskemét környékét érintette leginkább a vihar, amely kelet felé vonulva Békéscsaba térségében is károkat okozott.
A letört ágak és a tövestől kifordult fák a villamoshálózatra zuhantak, oszlopok törtek ki, emiatt tömeges üzemzavar alakult ki Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd, valamint Békéscsaba, Gyula és Békés közelében.

nagykanizsa-vihar-4.jpg

(Viharfelhők az M7-es autópálya felett Nagykanizsa határában 2018. június 12-én este. MTI Fotó: Varga György)

A Nemzeti Közművek munkatársai egész éjszaka dolgoztak, azonnal megkezdték a hibák felderítését és ahol lehetett a javítást. A helyreállítás folyamatos, a cég száznál is több szakembere dolgozik a helyszíneken.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a kidőlt fák sok helyen megrongálták a hálózatot, a leszakadt vezetékek megközelítése élet- és balesetveszélyes.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi tájékoztatása szerint szerda kora reggelig mintegy háromszáz esetben riasztották viharkárhoz a tűzoltókat, és még érkeznek újabb bejelentések.
Éjjel elsősorban Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Pest megyében volt szükség a munkájukra a mostoha időjárás miatt. Főként kidőlt fák, letört ágak miatt hívták őket.
Békéscsabán és Kecskeméten például parkoló autóra, Ócsán családi házra, Mórahalmon, Csanyteleken és Derekegyházon pedig utakra borultak fák. MTI

 



loading...