Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Eső lesz, magasabb helyeken hó is eshet

2016.10.05

Várható időjárás az ország területén csütörtök estig.
Eleinte a felhőátvonulásokból elszórtan várható zápor. Ugyanakkor északkeleten, majd estétől északon másutt is erősen felhős lesz az ég, és ezeken a területeken egyre több helyen várható eső. Éjszaka mindenütt beborul az ég, és a Dunántúl délnyugati részeit kivéve sokfelé kell esőre számítani. (600 méter fölött - kiemelten a Mátra és a Bükk csúcsain - éjszaka átmenetileg havas eső, hó is eshet.)

 

havas-eso.jpg

 

A csütörtök borult, esős idővel indul az ország legnagyobb részén, majd a déli óráktól nagyobb valószínűséggel a középső területeken felszakadozik, csökken a felhőzet, és az idő előrehaladtával már mind kevesebb helyen eshet; a legtovább a Tiszántúlon és Borsodban várható csapadék. Az északnyugati, nyugati, csütörtökön a Tiszántúlon a déli szél többfelé erős lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 7 fok között várható, de az Északi-középhegységben ennél néhol hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön északkeleten 6 fok körül, eközben a Dunántúlon többnyire 10 és 13 fok között alakul, a Dráva mentén lesz a legmelegebb. MTI

 


loading...