Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Huszadszor rajtolt el Letenyéről a Diesel Kerékpártúra

2013.09.09

Augusztus 17-én a 30. Mura Menti Napok programsorozatán belül immár huszadik alkalommal indult útjára a Diesel Kerékpártúra. A több mint 30 kerékpáros két "retro" útvonalon indult el, ugyanis az első túrán is ugyanezt a távolságot járták be a Letenyéről rajtoló csapatok. 

letenye-diesel-kerekpartura-1.jpg

A gyerekek a Letenye - Kistolmács közötti 8 kilométert, míg a felnőttek a Murarátka - Szentmargitfalva - Budafapuszta - Bázakerettye - Kistolmács 24 kilométeres etapot taposták végig. A Kovács Gyula és a városi önkormányzat munkatársa Tóth Zsolt által szervezett jubileumi túra célállomása ezúttal is kistolmácsi polgármester, Birkás Zoltán által üzemeltetett Fortuna Vendéglő és Vendégház volt, ahol ízletes gulyással várták az ünnepi túra résztvevőit. Mint Kovács Gyulától megtudtuk: régebben verseny is volt a kerékpártúrákon, de az elmúlt időszakban inkább a szép zalai tájakon történő bringázásra került a hangsúly.

letenye-diesel-kerekpartura-2.jpg

A rendezvényen részt vett Halmi Béla polgármester is, aki a jubileum alkalomából a város borát és diszes serleget adott át a két évtizeden át a kerékpározást túrákkal is népszerűsítő letenyei Kovács Gyulának.

 


loading...