Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nagy bankok perlik a horvát államot a frankhitelek eurósítása miatt

2016.07.08

Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság (EB) Horvátország ellen a svájci frank alapú hitelek eurósítása miatt - közölte az N1 horvát hírcsatorna pénteken.
Az EB szerint azzal, hogy Horvátország euróra váltotta a svájci frank alapú hiteleket, és annak költségeit a bakokra hárította, megszegte a befektetésekről szóló uniós törvényeket és bilaterális szerződéseket.
Venessa Mock, a bizottság pénzügyi szolgáltatásokért és tőkepiacokért felelős szóvivője a csatornának elmondta, hogy az EB még június 16-án levélben, hivatalosan is értesítette Horvátországot az eljárásról.

 

horvatorszag-zaszlo.jpg

 

A szóvivő szerint érthető, hogy a horvát kormány megpróbálja megvédeni a hiteleseket, akiknek az árfolyamváltozás jelentős terhet jelent, ezt az EB is támogatja. Ugyanakkor hozzátette: a horvát parlament olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé tette minden hitelfelvevő számára (kivéve a jogi személyeket), hogy a svájci frank alapú hiteleik euróra váltását az aktuális piaci árfolyamon tegyék meg, azzal a kamattal, amely a hitelfelvétel időpontjában volt érvényes. Ennek a költségeit pedig majdnem teljes egészében a hitelintézeteknek kellett állniuk, ez pedig túlhalad azon a legitim célon, hogy megvédjük a szegényeket és elkerüljük a hitelválságot - hangsúlyozta Mock.
"A törvény visszaható hatálya veszélyezteti a jogbiztonság elvét, és egyúttal aláássa a befektetők bizalmát is" - szögezte le.
Kiemelte, hogy a bizottság szerint fontos egyensúlyt teremteni a fogyasztók érdekei, valamint a tőkepiac egységének megőrzése és a annak jogi keretei között.
"Reméljük Horvátország megtalálja az arányos megoldást. Ez mindenki érdeke, a fogyasztóké és befektetőké is" - húzta alá.
A horvát parlament tavaly januárban szavazta meg a kormány javaslatát, amelynek értelmében egy évre 6,39 kuna/svájci frank árfolyamon rögzítik a frankban felvett hitelek törlesztési árfolyamát. A svájci frank alapú hitelek eurósításáról szóló törvény szeptemberben fogadták el a képviselők. A hitelintézeteknek három hónapjuk volt arra, hogy átváltsák a kölcsönöket, a költségeket pedig saját maguknak kellett állniuk, amit adókedvezmény formájában leírhattak.
A Horvátországban működő legnagyobb külföldi bankok az Erste Group Bank AG, a UniCredit SpA, az OAO Sberbank, továbbá a Raiffeisen Bank International AG és a Hypo Group Alpe Adria AG ezt követően bejelentették, hogy perelni fogják a horvát államot, mert megszegte az uniós törvényeket. MTI

 


loading...