Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Focibunda: élvonalbeli bírókat, focistákat fizettek le - Akció videóval !

2013.06.21

focibunda.jpgEgy bűnözői csoport labdarúgó játékosokat, játékvezetőket vesztegetett meg.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága vesztegetés bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást labdarúgó mérkőzések befolyásolása miatt, játékvezetők, játékosok érintettségével.
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy bűnözői csoport anyagi ellenszolgáltatás fejében játékosokat, játékvezetőket vesztegetett meg, hogy az élvonalbeli és utánpótlás mérkőzéseket a számukra megfelelő módon alakítsák, azon a kért események, a megfelelő eredmények szülessenek.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi és Felderítő Osztálya és a Közterületi Támogató Alosztálya 2013. május 31-én - a Készenléti Rendőrség speciális egységének bevonásával – összehangolt akció keretében az ország különböző területein egy időben, több helyszínen hat személyt fogott el.
A házkutatások során számos bizonyítékot, több ezer Eurót foglaltak le az intézkedő rendőrök.

A nyomozás során hat főt, akiknek egy része korábban élvonalbeli labdarúgó játékos volt
– F. Péter hevesi, B. Gábor jászapáti, S. László budapesti, T. Norbert veresegyházai, D. Márk budapesti és K. Gábor szolnoki lakosokat - gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó hatóság.
Öt fő tekintetében a rendőrség – őrizetbe vételük mellett- indítványozta az előzetes letartóztatást, amelyet négy fővel szemben az Egri Járásbíróság 2013. június 3-án el is rendelt, valamint az ötödik gyanúsítottat lakhelyelhagyási tilalom alá helyezték. - közölte honlapján június 3-án a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

 


loading...