Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Facebooktól a kiállításig - A Magyar Kultúra Napja Letenyén - Videóval

2014.01.21

A Magyar Kultúra napi ünnepséget január 21-én (kedden) a Városi Könyvtárban rendezték meg. A zsúfolásig telt bibliotékában (még a felső galéria részbe is kellett ülőhelyeket kialakítani) az ünnepi rendezvényt Dömők József a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár (FMHK) igazgatója nyitotta meg. Mint mondta, 25 éve ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját és a letenyei kultúra minden csoportjára büszke lehet a kisváros, hiszen ők országszerte és határainkon túl is öregbítették városunk hírnevét. Érdekes egybeesés, hogy Letenyét is éppen 25 éve nyilvánították várossá, a jubileumi ünnepségre március 1-én kerül sor, de egész évben több programmal emlékeznek majd meg a várossá válás negyedszázados jubileumáról - mondta a művelődési szakember, aki munkatársainak, a letenyei kultúra közvetítőinek is köszönetet mondott munkájukért.

A műsor során a Cselényiné Erős Enikő vezette Pro Urbe díjas Vox Varietas Kamarakórus is fellépett, a kórus minden dalát tapssal honorálta a publikum. (Gitár: Molnár Dániel.)

Az ünnepség során Törékeny álmok címmel nyílt meg a letenyei Cservégné Farkas Zsuzsa gravírozott üvegmunkáiból összeállított kiállítása. Zsuzsa a közelmúltban (1-2 éve) kezdte el készíteni szemet gyönyörködtető munkáit, melyeknek fotóit közreadta a Facebookon. A művelődési ház igazgatója egyre több és szebb gravírorozott munkára figyelt fel a közösségi oldalon és egy tavalyi egyeztetésnek köszönhetően most végre sor kerülhetett Cservégné Farkas Zsuzsa első önálló kiállításának megnyitójára. Az alkotások a könyvtár nyitvatartási idejében február közepéig tekinthetők meg.

 


loading...