Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Embercsempészt fogtak el az M70-es autóúton Letenyénél

2013.05.29

nav-jo.jpgA Nemzeti Adó – és Vámhivatal munkatársai az M 70-es autóúton ellenőrizték egy személyautó utasait 2013. május 28-án dél körül. A gépkocsit egy Svájcban élő 42 éves koszovói állampolgárságú férfi vezette és rajta kívül még három szintén koszovói férfi ült az autóban. A vámosok értesítették a zalai rendőröket. A sofőr elmondta a nyomozóknak, hogy egy Franciaországban élő nő ismerőse kérte meg, hogy jöjjön el Magyarországra egy barátjáért, akinek vannak okmányai és azokkal szabadon utazhat. A találkozás Bicskén volt, itt derült ki a 42 éves férfi számára, hogy ismerőse barátján kívül még két utasa lesz, akik azt kérték tőle, hogy Olaszországig vigye el őket. A gyanúsított elmondta, hogy az általa megtervezett úton indultak el Szlovénia felé, a határ közelében állították meg őket az egyenruhások és ekkor derült ki, hogy utasainak nincsenek okmányaik, amivel átléphetnék a határt. A 42 éves férfit a rendőrök előállították és vele szemben embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették. A három koszovói férfit a zalai rendőrök a Bicskei Befogadó Állomásra vitték
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság - 2013.05.29.

 


loading...