Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Elsőfokon 3 év 4 hónapot kapott a zalai játékpisztolyos rabló

2014.12.13

Rablás bűntettének kísérlete miatt I. fokon, nem jogerősen 3 év 4 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a harmincas éveiben járó vádlottat, aki egy játékpisztollyal fenyegetett meg egy eladót.

 

fegyveres-rablas.jpg


A vádlott 2014 februárjában egy kisebb zalai (zalaegerszegi. A szerk.) élelmiszerüzletbe tért be, ahol három palack 690 forintos bort tett a kosarába. A pénztárnál közölte: nem tud fizetni. Egyidejűleg elővett a ruházatából egy játékpisztolyt, és felszólította a pénztárt kezelő eladót, hogy adja át a kassza tartalmát. Az eladó - bár nagyon megijedt -, nem volt hajlandó odaadni a pénzt, s közölte a vádlottal: ha nem fizeti ki a bort, tegye vissza a polcra. Erre a vádlott megkérdezte, nem fél-e, mert akár le is lőhetné. Az eladó nemmel felelt, s kijelentette: lőjön csak, neki már úgyis mindegy. A vádlott a párbeszédet követően eltette a játékpisztolyt. Az eladó ezután elkezdte kipakolni a táskából a borokat, mire a férfi az utolsó palackkal kifutott az üzletből.
 
A vádlottat nem sokkal később, nem messze a helyszíntől az eladó fia fogta el, aki értesítette a rendőrséget.
 
Az ügyészség szerint ekként játszódtak le a történtek, ám minderre maga a vádlott nem emlékezett. A Zalaegerszegi Járásbírság tanácsa előtt 2014. december 10-én elismerte bűnösségét, de hozzátette: a cselekmény idején ittas volt, s emiatt nem tudja felidézni a történteket. A vádiratban foglaltakat megerősítették a tanúvallomások. A sértett, a vádlottat elfogó tanú, s az intézkedő rendőrök is állították: bár sejthető volt, hogy a vádlott fogyasztott alkoholt, viselkedése nem volt zavart, lehetett vele kommunikálni. Többen megemlítették, hogy a vádlott elnézést kért a történtek miatt.
 
Bár a rablás kísérleti szakban maradt, s a fegyver sem volt igazi, ez a rablás tényén nem változtat -  hangzott el a Zalaegerszegi Járásbíróságon az ítélet indoklásában. Az 5-10 évig büntethető cselekmény miatt az I. fokú bíróság figyelembe véve a cselekmény súlyát, az enyhítő körülményeket (többek között a beismerést, a büntetlen előéletet, illetve hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt ) 3 év 4 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. (Forrás: A Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztálya)

 


loading...