Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Családi nap Murarátkán - 5 VIDEÓVAL !

2013.06.30

Június 29-én (szombaton) a szomszédos Murarátkán negyedik alkalommal rendezte meg közösen a családi napot Murarátka Község Önkormányzata és a Sokszínvilág Alapítvány. A vendégháznál tartott programon Pál Józsefné polgármestertől megtudtuk:  a népszerű, főleg gyermekeknek szánt rendezvényt önerőből szervezték meg. Murarátkán korábban is rendeztek családi napot, de amióta azt az alapítvánnyal közösen szervezik, azóta többen jönnek el - közülük sok letenyei - a falu rendezvényére.
A murarátkai Hermán Zsoltné Szunyogh Éva a letenyei Sokszínvilág Családi Napközi és Játszóház létrehozója  gondoskodott a programok széles kínálatáról. Ugrálóvár, lovaglás, íjászkodás, vöröskeresztes bemutató, kézműves foglalkozások várták a gyermekeket és szüleiket Murarátkán, de az interaktív mese és a Napsugár együttes gyermekdalai is nagyon népszerűek voltak a kiválóan szervezett programon. A Sokszínvilág vezetője a Letenye Médiának elmondta, hogy ez egyfajta évzáró is náluk, de nyáron is gondoskodnak tartalmas programokról. Július 15-20 között állatbarát tábort szerveznek Murarátkán, a kicsik táborát július 29. és augusztus 2. között rendezik meg. Augusztus 12-16 között iskolai előkészítőt szerveznek és iskolai felzárkóztató foglalkoztatásokat (korrepetálás), gyermekfelügyeletet egész nyáron vállalnak. A letenyei Farkas József utcában található Sokszínvilág vezetője a 06/30/489-6196-os telefonszámon érhető el.

 


loading...