Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Leleplezték a fára mászó hortobágyi róka titkát

fara-maszo-roka.jpg

 

Egy róka manapság a magyar internet sztárja.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (Hortobágyi Vadaspark) területén él egy hím róka, akinek az a mániája, hogy fákra mászik fel és onnan figyeli az eseményeket.

Az eset nem megrendezett, mint ahogy többen feltételezték, a rókát nem tették fel a fára, ugyanis a ravaszdi köztudottan jó famászó.

"Az emberek általában úgy ismerik a rókákat, hogy a talajon fészkelő fajokkal, egerekkel, pockokkal, nyulakkal táplálkoznak, ugyanakkor előszeretettel keresik fel a tyúkólakat is. Csakhogy egy róka ravaszsága nem csak a földön mutatkozik meg. Fiatal korában eleinte játékból, kíváncsiságból mászik fel a fára, később már akár onnan is beszerezheti a napi betevőjét (egy igazi kis fészekrablóval van dolgunk). Ha kedve úgy tartja, nappal egy ágon lustálkodik, vagy kémleli a tájat, vagy fentről figyeli óvó tekintettel kotorékát. Természetesen, ha már ott van, szagmintával jelzi a többi rókának, hogy ez az ő területe. És amilyen gyorsan fel tud ugrani egy fára, olyan gyorsan le is tud szökkenni róla, semmiféle nehézséget nem okoz ez számára." - írták a nemzeti park munkatársai.

Erről videót is készítettek smiley

 

 



loading...