Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Budapestig vitték a zalai strandról ellopott Fordot - Akció videóval

2014.07.01

A lopás után három órán belül egy budapesti parkolóban elfogtak a rendőrök két férfit, aki a gyanú szerint a gyenesdiási strand parkolójából ellopott egy személyautót és Budapestre vitte - közölte Horváth István, a keszthelyi rendőrkapitányság vezetője kedden az MTI-vel.

kocsilopas-zala-megye.jpg

Mint az alezredes elmondta: múlt szombaton a Balaton parti térségben teljesítettek szolgálatot a helyi rendőrök, amikor egy Keszthely melletti strandnál felfigyeltek egy személyautóra, amelyben két fiatal férfi ült. Kiderült, hogy a 24 éves budapesti és a 30 éves dunakeszi férfi a gyenesdiási strand parkolójából lopta az autót.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és az érintett budapesti a XIII., XV. és XVII. kerületi - rendőrök hatékony együttműködésének köszönhetően az elkövetéstől számított három órán belül sikerült elfogni a gyanúsítottakat - ismertette.

Horváth István azt is elmondta: mostanáig három házkutatáson két személyautót foglaltak le a rendőrök. Továbbá több mint ötszáz olyan tárgyat is lefoglaltak, amely feltehetően olyan autókból származik, amelyeket korábban tulajdonítottak el. Ezeket a szakértők vizsgálják.
A keszthelyi kapitányság a 24 éves S. Balázs Péter budapesti és a 30 éves V. Zoltán Tamás dunakeszi férfi ellen nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más vagyon elleni bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden mindkét férfit harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte - közölte Horváth István. MTI

 


loading...