Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Lovaskocsival akart elütni embereket

2017.06.06

Közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ormánsági férfi ellen, aki el akarta ütni falubelijét lovaskocsival - közölte a vádhatóság kedden az MTI-vel.

 

lovaskocsi_1.jpg

 

A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi tavaly októberben ittasan próbálta visszaterelni egyik lovát az utcáról az udvarába, két lóval befogott lovaskocsija a ház előtt állt.
Az utcán megjelent egy ismerőse a lányával és a feleségével, akikkel a vádlott kiabálni kezdett, majd felült a fogatra, és feléjük hajtott.
A sértettnek az árokba kellett ugrania a lovaskocsi elől.
Az ügyészség közölte, hogy a közúti veszélyetetés akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. MTI

 


loading...