Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kamion a zalalövői vasúti átjáróban

2015.03.26

Egy 33 éves lengyel férfi 2014. január 24-én 15 óra 01 perckor az általa vezetett nyerges vontatóból és a hozzákapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett Zalalövőn Rédics felől Körmend felé.

 

tehervonat-gazolta-halalra.jpg

 

A tilos jelzés ellenére behajtott a fény-és félsorompóval felszerelt vasúti átjáróba, és ott ismeretlen okból megállt.


Az átjáró felé közeledett Zalaegerszeg felől Hodos irányába egy mozdonyból és 19 vagonból álló vasúti szerelvény. A mozdonyvezető észlelte az átjáróban álló kamiont, és azonnalivészfékezéssel próbálta megállítani a tehervonatot.

 

A vészfékezéssel mintegy 400 méteres fékút mellett a vasúti szerelvény 5 méterre állt meg az átjárótól. Ezt követően a kamion vezetője az átjáróból kitolatott, majd a vasúti szerelvény áthaladását követően – mintha
semmi nem történt volna, elhagyta a helyszínt.


A terhelt cselekményével a mozdonyvezető életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette
ki.

 

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a Zalaegerszegi Járásbíróságon a terhelt ellen közlekedés biztonsága elleni vétség miatt emelt vádat - tudatta a Letenye Médiával szerdán dr. Pirger Csaba a Zala Megyei főügyészség szóvivője.

(A fotó illusztráció)

 


loading...