Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Halálos áramütés miatt emeltek vádat egy karbantartó ellen Zalában

2015.08.14

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy keszthelyi férfi ellen, akinek a hibájából tavaly áramütés miatt meghalt egy szerelő a zalaegerszegi főposta épületében.

 

halalos-aramutes.jpg

 

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az előzményekről az MTI-nek pénteken elmondta: tavaly március 24-én a zalaegerszegi főposta telefonközpontjában egy külső cég dolgozói a használaton kívüli gyengeáramú kábelek elbontásán dolgoztak. Az egyik szerelő létrán mászott fel egy szerverszekrény tetejére, hogy hozzáférjen az ott lévő kábelekhez.

 

A munka során a 41 éves férfi a fejével hozzáért a mennyezeti lámpatesthez, amelytől olyan erősségű áramütést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A vizsgálat kiderítette, hogy a telefonközpont termében az egyik lámpasor fénycsőarmatúráit még 1994-es felszerelésükkor hibásan rögzítették. A védővezeték helyére a fázist kötötték, így pedig az egész lámpatest feszültség alá került.

 

A Zalaegerszegi Városi Ügyészség egy 43 éves keszthelyi férfi ellen emelt vádat, mert az ő feladata volt az elektromos rendszerek időközönkénti felülvizsgálata. Figyelmetlensége és a mérőműszer helytelen használata miatt azonban nem vette észre a hibás bekötést, illetve azt, hogy a lámpatest feszültség alatt van.


A karbantartónak foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelni - tette hozzá a zalai főügyészség szóvivője. MTI

 


loading...