Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Gyilkosság miatt állt bíróság elé egy nagykanizsai férfi

2015.10.08

Bántalmazta nagyanyját és az ő élettársát egy 25 éves nagykanizsai férfi, az emiatt indult eljárásban pedig kiderült, hogy korábban megölte apja volt élettársát. A vádlott a gyilkosságot elismerte a Zalaegerszegi Törvényszéken csütörtökön kezdődött perben.

 

nagykanizsa-gyilkossag.jpg

 

A vádirat szerint a jelenleg kényszergyógykezelés alatt álló férfi 2013 nyarán, mint korábban máskor is, segített a nagykanizsai ház körüli munkákban apja volt élettársának, akivel a szakítás után is baráti maradt mindkét férfi viszonya. A favágás után B. Tamást étellel, itallal kínálta az asszony, és elmondta neki, hogy a volt élettársát akarja megkérni tetőcserére.

A fiatalember ezt hallva féltékeny lett, nem akarta, hogy az általa szexuálisan is vonzónak tartott középkorú asszony esetleg ismét az apjáé legyen. Heves indulatában többször megütötte és a földre döntötte a nőt, majd arccal a padlóra fektetve hátulról megfojtotta.

Miután a nő már nem lélegzett, B. Tamás felfektette az ágyra, meztelenre vetkőztette és közösült a halott asszonnyal. A holttestet nagyjából két héttel később találta meg a fiú apja, de az erősen oszlásnak indult tetem alapján az orvosszakértői vizsgálat nem tudott olyan nyomokat találni, amelyek erőszakos halálra utaltak volna.

Csaknem egy év elteltével, 2014 nyarán B. Tamás nagyanyjának élettársát más betegsége miatt mentővel kórházba vitték, és az ellátása során kiderült, hogy néhány nappal korábban súlyosan bántalmazták. Testén és fején számos bevérzést találtak, valamint többszörös bordatörést állapítottak meg, ami miatt ötven napig ápolták.

Az idős embert pár nappal korábban B. Tamás többször is megrúgta, ököllel ütötte, a nyakához kést szorított és a földre kényszerítette, miközben katonai parancsokat osztogatott neki. Mindezt azért, mert neheztelt rá, amiért a férfi élősködőnek tartotta őt iszákos és erőszakos életmódja miatt.

 

nagykanizsa-gyilkossag-2.jpg

 

Másnap a fiatal férfi a nagyanyjának is nekitámadt, a pincébe hurcolta, egy matracra fektetve fojtogatta, de az idős asszony ki tudott szabadulni.
A bíróságon a nyomozati iratok ismertetése során elhangzott: a családtagok meghallgatásakor derült ki, hogy B. Tamás korábban nekik már elárulta a csaknem egy évvel korábban elkövetett emberölést, így a nyomozást arra a bűncselekményre is kiterjesztették.

A vádirat kitért arra is, hogy a fiatal férfinak - akit 2008-ban lopásért négy hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek - gyerekkora óta magatartási problémái voltak, állami gondozásba került, pszichiátriai kezelésen volt, majd felnőttként is gyerekes maradt a viselkedése, illetve többször "harcolt" Terminátorként vagy Leonidász királyként. Az utóbbi években italozott és kábítószerezett, ami az addig is rendkívül agresszív viselkedését tovább súlyosbította.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elemgyógyító Intézetben jelenleg kényszergyógykezelés alatt álló férfiról azt állapították meg, hogy nem gyengeelméjű, de elmebetegségben és személyiségzavarban szenved, továbbá bizarr szexuális gátlástalanság alakult ki nála. A gyilkosság idején elveszítette realitásérzékét, s ebben az átmeneti kóros állapotában nem ismerte fel cselekményei következményét.

A két fogdaőr kíséretében vezetőszáron a vádlottak padján helyet foglaló, a kérdésekre lassan reagáló B. Tamás az első tárgyalási napon bevallotta, hogy megfojtotta az asszonyt, de tagadta, hogy a holttesttel közösült. Szintén elismerte, hogy bántalmazta nagymamája élettársát, de azt már tagadta, hogy a nagyanyjával is erőszakoskodott.

A tárgyalást tanúk és szakértők meghallgatásával folytatja a Zalaegerszegi Törvényszék. MTI (Fotók: ZMRFK)

 


loading...