Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Előzetes letartóztatásba került a Nagykanizsán fenyegetőző négy férfi

2015.04.01

A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2015. március 31. napján megváltoztatta az  első fokon született kényszerintézkedési döntést négy, csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolt férfivel  szemben.

 

nagykanizsa-fel-akartak-gyujtani-egy-bart-2.jpg

 

Az ügyészségi vádiratban foglaltak szerint a vádlottak 2014. április 14-én éjjel 10 óra után megjelentek egy nagykanizsai Eötvös téren lévő szórakozóhely előtt, ahol a II. és III. rendű vádlott először a bejárati ajtót rugdalta, majd a II. rendű vádlott szétlocsolta a magukkal vitt benzint a zárt bejárati ajtó előtti szőnyegen, és megpróbálták azt meggyújtani. A bárban tartózkodó sértett megjelenése megzavarta őket, ezért a vádlottak elhagyták a helyszínt.  A vádlottak még aznap éjszaka egy másik kanizsai szórakozóhelyet is meglátogatták, s az I. rendű vádlott fenyegetőleg közölte az üzletvezetővel: „nem érdekli, hogy börtönbe megy, vagy meghal, felgyújtja az éttermet és a sértett kocsiját is.” A fenyegető magatartásnak a rendőrök megérkezése vetett véget.


A Zalaegerszegi Járásbíróság  2015. február 24-én kihirdetett, nem jogerős ítélete szerint az I. rendű vádlottat 1-1 rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében (mint tettest és társtettest), 1 rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében, mint társtettest, 1 rendbeli közveszély okozása bűntettének kísérletében pedig mint felbujtót találta bűnösnek a bíróság, és ezért őt többszörös visszaesőként halmazati büntetésül 9 év 6 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, s 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, azzal, hogy az I. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.


A II., III. és IV. rendű vádlottakat egyenként 6 év 4 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a tanács, s emellett 7-7 évre tiltotta el őket közügyek gyakorlásától.  A II., III. és IV. rendű  vádlottak legkorábban a büntetés 2/3-ad részének kitöltését követően bocsáthatóak feltételes szabadságra.


A vádlottak és védőik akkor felmentésért, enyhítését, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbeztek, valamint kérték az előzetes letartóztatás megszüntetését.  Az I. fokú bíróság ezen utóbbi kérelemnek helyt adott, úgy vélve, hogy a jogerős ítélet meghozataláig enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása is elégséges: ezért mind a négy vádlott házi őrizetbe került.   


E döntés ellen az ügyész fellebbezett, s így került a Zalaegerszegi Törvényszék elé az ügy. A dr. Mesterházy István  bíró vezette tanács úgy ítélte meg, hogy az I. fokú, nem jogerős ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlottak szökésétől, elrejtőzésétől kell tartani, ezért a törvényszék az I. fokú bíróság döntését megváltoztatva elrendelte mind a négy vádlott  előzetes letartóztatását - tudatta a Letenye Médiával szerdán Dr. Beznicza Árpád a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője. (Fotó: ZMRFK)

 


loading...