Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Brutális rablás Keszthelyen - Két 21 éves "fiatal" támadt az idős házaspárra

2015.05.09

A bűnözők a saját lakásukban támadták meg a sértetteket, és vették el megtakarított
pénzüket...

Két 21 éves fiatalember iskolatársak és barátok voltak, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, sorozatosan anyagi gondjaik voltak. Baráti körükből szerzett információ alapján megtudták, hogy egyik ismerősük nagyapja az otthonában nagyobb összegű készpénzt tart, elhatározták, hogy megszerzik. A terv kivitelezésébe harmadik társként egy 44 éves, már többször büntetett személyt is bevontak.

 

keszthely-rablas.jpg

 

Az előzetes megbeszélésnek megfelelően a terheltek 2014. december 07.-én Keszthelyen találkoztak, terepszemlét tartottak, símaszkokat és kesztyűket szereztek be. Úgy tervezték, hogy egyikük figyel, társaik pedig bemennek a kiszemelt lakásba, és megszerzik a pénzt.


Elhatározásuknak megfelelően még aznap délután egyikük figyelt, társaik pedig átmásztak a kerítésen, így mindketten a lakás kulcsra nem zárt bejárati ajtajáig jutottak. A lakásban tartózkodtak a sértettek, a férfi az ágyon fekve tv-t nézett, míg felesége horgolt. A terheltek símaszkban rárontottak a sértettekre, egyikük a férfit támadta meg, nyomban ráugrott, a mellkasára térdelt és kezével lefogta mindkét kezét.

Eközben a társa megragadta a nő karját és rákiáltott, hogy „ide a pénzt”. A megrémült sértett, - látva, hogy a férfi fuldoklik,- a pénztárcájából átadta a benne lévő 2000 Ft-ot. A támadók közölték, hogy „nem ezt a pénzt keresik”.

Az idős nő megpróbálta támadója fejéről lehúzni a maszkot, mire kétszer is halántékon ütötték, így az ágyra zuhant. A tettlegességet követően a bútorokban kutattak, a kulcsra zárt tv-szekrényt is felfeszítették, és onnan eltulajdonítottak 2 800 000 Ft-ot, majd a férfit ököllel többször még arcul ütötték.

A bántalmazás következtében mindkét sértett 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sérüléseket szenvedett.

A cselekmény miatt a terheltek ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat a Keszthelyi Járásbíróság előtt - tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője. (Fotó/videó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

 

 


loading...