Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Bázakerettyei emberölési kísérlet: elsőfokon 17 év fegyházra ítélték N. Tamást

2015.02.20

A Zalaegerszegi Törvényszék büntető tanácsa első fokon 17  év szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki több késszúrással súlyosan megsebesítette feleségét, illetve önmagával is végezni akart.

 

bazakerettye-keseles.jpg


A vádiratban foglaltak szerint a vádlott és a sértett 2003. óta él házasságban. A férfi gyakorta féltékenykedett,  hajlamos volt a tulajdonaként kezelni az asszonyt. A feleség 2014 májusában közölte férjével, nem akar tovább vele élni. A férje először nem is hitte el, hogy az asszony tényleg el akarja hagyni, mígnem a nő néhány nappal később összepakolt, elköltözött, s munkahelyet is váltott. A vádlottban ekkor merült fel, s egyre erősödött a gondolat, hogy a neki okozott szenvedés miatt „megbünteti” az asszonyt. 2014. június 13-án levelet címzett közös gyermeküknek, melyben bocsánatot kért jövőbeli tetteiért. Soraiból kitűnt: nemcsak felesége, hanem saját halálára is készült. Ezt követően a gyermeket a testvéréhez küldte éjszakára és míg a felesége aludt, bezárta a ház ablakait, lehúzta a redőnyöket, előkészített egy bőrövet, egy 17,5 centi pengehosszúságú csontozókést, valamint folpackból hosszú, kötözésre alkalmas csíkokat vágott le.


Éjfél körül bement a gyermek szobájában alvó feleségéhez, felébresztette, majd mikor a nő kifelé indult a szobából hátulról a nyakába vetette az övet, s fojtogatni kezdte. A nő kezét hátra kötözte, ám a dulakodás közben az asszony elszakította a köteléket, az ablakhoz rohant, kinyitotta, s többször segítségért kiáltott, mire a férfi meg akarta szúrni a késsel. A nő menekülni próbált, miközben többször elesett, a férje pedig több alkalommal is szúró, metsző sebet (összesen 18-at) ejtett a testén. A férfi folyamatosan sérelmeit sorolta, a nő kérlelése ellenére sem hagyott fel a cselekménnyel. Közölte: nem megy börtönbe, majd többször magát is mellkason szúrta.


A nő korábbi kiáltásait meghallva a szomszéd értesítette a rendőrséget. A vádlott mellkasát szorítva kiment a kiérkező járőrök elé, s közölte velük, hogy felesége szíven szúrta.
Ehhez az állításhoz a bíróságon is ragaszkodott, a korábbi tárgyalási   napon tett vallomásában azt mondta, összevesztek aznap este és a felesége rátámadt egy késsel. Többre viszont nem emlékszik.


A törvényszék büntető tanácsa nem látta megalapozottnak a férfi állításait, a tényállást a vádiratban foglaltakkal egyezően állapította meg. A 2015. február 19. napján kihirdetett első fokú ítélet indokolásában dr. Gergye Tamás bíró hangsúlyozta: a sértett vallomása, a szakértői vélemények (köztük, hogy a férfi magának okozta a sérüléseit), a helyszíni szemle adatai (pl.: leszakadt függöny, összetört szemüveg), a helyszínen talál eszközök (pl.: fólia, kés, öv), valamint a tanúvallomások mind objektív bizonyítékként cáfolták  a vádlott verzióját. A kislány elküldése otthonról, a férfi által  egyértelműen búcsúlevélként leírt sorok,  az előkészületek mind azt mutatják, hogy a férfi előre eltervezte a cselekményt. Célja volt „megbüntetni” a feleségét és a féltékeny, a nőn uralkodni akaró férj „nemcsak kettejük életét, hanem halálát is uralni akarta”, s különös szenvedést akart okozni a nőnek. Módja lett volna felhagyni a cselekménnyel és értesíteni a hatóságot, a mentőket, de nem tette meg. Szándéka arra irányult, hogy kioltsa a felesége, majd a saját életét is.  Közeli hozzátartozó ellen, különös kegyetlenséggel, előre eltervezetten vitte véghez tettét, mely maradandó egészségkárosodást okozott a nőnek - hangzott el az ítélet indokolásában, amelyben emberölés bűntettének kísérletében mondták ki bűnösnek a férfit.  Tettéért a törvényszék  büntető tanácsa első fokon  17 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 10  év közügyektől eltiltásra ítélte.

 

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett.
A törvényszék továbbra is fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását - tudatta a Letenye Médiával Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.

 



loading...